Köd és víz – a megváltozott útviszonyok miatt legyünk körültekintőbbek az utakon

Óvatosságra és körültekintőbb vezetésre inti az autósokat a rendőrség. A sebességet mindig az út- és látási viszonyokhoz mérten kell megválasztani.

Az ősz beköszöntével néha a kora hajnali, reggeli órákban, de akár egész nap is megnehezítheti a közúton közlekedők dolgát a párás, ködös időjárás. Ebben a helyzetben több baleset is kialakulhat. Ilyenkor a sebességet is a látási viszonyokhoz kell igazítani. A gépjárművet mindig az időjárási időszaknak megfelelően fel kell készíteni a forgalomban való közlekedésre. Ezért a tulajdonosoknak több dolgot is át kell vizsgáltatni az autókon.

„Mindenképpen mértékletességre és óvatosságra inteném a járművezetőket. Ezekre az időszakokra készítsék fel a járműveket. Akár az általános felkészítésen túl a világító és fényjelző berendezéseket át lehet nézetni. Egyre hamarabb sötétedik, így ezeknek a berendezéseknek megnövekszik ilyenkor a jelentősége” - hangsúlyozta Rajhóczki Péter, az Ózdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának osztályvezetője.

Mindig úgy kell közlekedni, hogy az adott körülmények között, belátható útszakaszon belül minden olyan akadály előtt meg tudjon állni a gépjárművezető, amelyre egy szituációban számítani lehet. Másik probléma az esőt követő csúszós, vizes útfelület. Az aquaplaning, vagyis a vízen futás jelenség akkor következik be, amikor az úttesten lévő vízréteg nagyon magas. A gumiabroncs bordái között nem tud távozni a folyadék. Ilyenkor a kerék felfut a víz tetejére, és megszűnik az úttest és a kerék közötti tapadás.

„Ezt a vízen futást három tényező befolyásolja. Az úttesten lévő vízréteg magassága, amivel nem tudunk mit tenni. A második a gumiabroncs profilmélysége. Télen amikor olvad a sok hó, magas a vízréteg, akkor célszerű 3-5 mm-es gumiabroncsot használni, hogy a víz a bordák között el tudjon folyni. A harmadik a jármű sebessége, amit út közben is tudunk szabályozni. Ha létrejön a vízen futás, akkor célszerű csökkenteni a sebességet, visszaengedni a gázpedált. Ilyenkor a bordák között el tud folyni a víz. A gumiabroncs újra tapadni fog az aszfalthoz, és újra kormányozhatóvá válik az autó” - mondta Palotai István, a Palotai Autósiskola vezetője.

A hatóság a Magyar Közút szakembereivel helyszínbejárást szokott tartani a legforgalmasabb útszakaszokon. A tervek szerint az Újváros tértől Hangony felé, valamint a főpostától a Faluhoz vezető útszakasz jeleit újrafestik majd, hogy észlelhetőbbek legyenek a közlekedők számára.

(forrás)