Öt napirendi pontot tárgyalt meg a testület
Önkormányzat
2022. szept. 8.

Öt napirendi pontot tárgyalt meg a testület

A köztemetők használatáról, temetkezésről és az Ózdi Állat- és Környezetvédelmi Alapítvány létrehozásáról is tárgyalt Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete.

Összeült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal nagy tanácstermében. A tárgyalás során elsőként a köztemetők használatának rendje és a temetkezés került terítékre. A korábbi rendelet már nem felelt meg a jogalkotási törvény rendelkezésének, így szükség van a korrekcióra.

„A rendelet lényegi változást nem tartalmaz a jelenleg hatályban lévő temető rendelethez képest. Egy kis logikai rendezőség történt a rendelet szövegében és egy másfajta szerkezetet kapott. A 2022 augusztusában elfogadott díjtételek azok már nem kerültek változtatásra” - mondta dr. Tóth Andrea, az Ózdinvest Kft. ügyvezetője.

Dr. Csuzda Gábor néhány módosítást javasolt a rendelettel kapcsolatban. Az önkormányzati temetőkbe ugyanis nincsen lehetőség előre megváltani a sírhelyeket. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője tanácsolta ennek bevezetését. Ezzel ugyanis az önkormányzat kötelezhetné a tulajdonost a terület karbantartására, amelyel jelentős terhet venne le az Ózdinvest Kft. válláról. A módosítás kapcsán több javaslat is felmerült.

„A mi településünkön a fő probléma az az, hogy egyre nagyobb számban megváltatlanul vannak a sírhelyek. Ezt a problémát akkor akár azzal is ki lehet küszöbölni, és ez csak ilyen gondolatindító javaslat, hogy új sírhely kialakítását ne lehessen előre megváltani, hogy ne álljon fenn az a helyzet, hogy esetleg tényleg egy rendezetlen helyzet alakulna ki, hanem csak már lejárt rendelkezési jogú sírhelyet lehessen újra megváltani előre, és akkor ezt a problémát ki is tudnánk küszöbölni” - tette hozzá dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Janiczak Dávid, Ózd város polgármestere támogatta a javaslatot, valamint kérte az Ózdinvest Kft. ügyvezetőjét, hogy dolgozzanak ki az elhangzott felvetésekre egy megoldási javaslatot. Tárgyaltak továbbá az Ózdi Távhő és Szolgáltató Kft. alapító okiratának módosításáról is. Erre azért volt szükség, hogy az intézmény nagyobb összeggel gazdálkodhasson a testület bevonása nélkül a megnövekedett energiaárak miatt. Továbbá egy új, állatvédelmi alapítvány létrehozásával kapcsolatban is döntött a grémium.

„Ezt a mai testületi ülésen az önkormányzat teljes mértékben támogatta. Az alapítvány elnöke én leszek, nagyon sok feladat áll előttünk. Elsőként egy igen nagy falattal fogunk kezdeni. A szintén általam szorgalmazott ivartalanítási program lebonyolításáért lesz felelős az alapítvány, de kívánunk részt venni különböző pályázatokban, adománygyűjtésekben, hogy az önkormányzat költségeit, amelyet az ebtelepre fordít, ezeket mind növelni tudjuk” - fogalmazott Fidrus Péter, állatvédelmi referens.

A terveik között szerepel továbbá számos iskolai és óvodai előadás lebonyolítása is. A képviselő-testület egyébként öt napirendi pontot tárgyalt meg, amelyek többségét egyhangú igennel fogadták el a tagok.