A Dobó István út is aszfaltot kapott
Város
2022. aug. 12.

A Dobó István út is aszfaltot kapott

A Dobó István út szervizútján kezdődött az aszfaltozás ma reggel. Hétvégén szünetelni fog a munka, hétfőn azonban a Bánszállás és Center közötti szakaszon folytatódik a beruházás.

Tegnap sem állt meg az aszfaltozási munka a városban. A Liszt Ferenc út mellett elkészült a Hétes telep bevezető útjának eleje is. Ide 396 négyzetméternyi aszfalt került 88 méter hosszban. A kivitelező cég munkatársai ma reggel már a Dobó István út szervizútján kezdték a feladatok elvégzését. Ez a szakasz rossz minőségű, kátyús volt, az ott élőknek pedig ez nehézséget okozott.

„Folytatódik a városban az az aszfaltozási projekt, ami háromszázmillió forintos támogatásból valósul meg. Jelenleg itt Várkonyon, a Dobó István szervizútját aszfaltozza a kivitelező, de a városban harminckét útszakasz újul meg. Nagyon örülök neki, hogy itt Várkonyon is fejlődés tapasztalható, köszönhetően Váradi József képviselő úrnak” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

Először az összekötő hídra, majd a teljes útra egy tíz centiméter vastag alap réteget terítettek, ugyanis csak ezután kerülhet rá az öt centiméter vastagságú kopóréteg. A szakasz egyébként összesen 285 méter hosszú és négy méter széles, a teljes terület pedig 1140 négyzetméter.

„A nyolcas választókerületben 3200 négyzetméteren valósul meg teljes aszfaltozás. A kiválasztási szempont az volt, hogy olyan helyre kerüljön aszfaltozás, ahol még sosem volt, vagy pedig nagyon rossz állapotban van, ezért három területre esett a választásom. A Dobó István út szervizútjára, a Honvéd út két bekötőútjára és a Bánszállás és Center közötti útszakaszra” - emelte ki Váradi József, területi képviselő.

A helyiek közül is volt olyan, aki kiment megnézni a munkafolyamatot. A rossz minőségű úton nehéz volt számukra a közlekedés, ez azonban most megváltozott. Nagyon örülnek a beruházásnak.

„Ez nagyon jó lesz, mert nem lehetett kocsival bejönni, mert olyan gödrös volt. Jó lenne, ha ilyen bekötőket is csinálnának” - mondta Berki Kálmánné.

Hétvégén szünetelni fog a munka, hétfőn azonban újult erővel kezdenek a szakemberek. Akkor a Bánszállás és Center közötti út egy szakasza következik majd, amely 191 méter hosszú és 4,4 méter széles. Erre az időre lezárják majd az érintett területet.