Értékmérő küzdelmet hozott az Ózd-Sajóvölgye harmadik edzőmérkőzése
Sport
2022. júl. 28.

Értékmérő küzdelmet hozott az Ózd-Sajóvölgye harmadik edzőmérkőzése

Harmadik edzőmérkőzését vívta az Ózd-Sajóvölgye a felkészülési időszakban. Ezeken az összecsapásokon nem az eredmény a fontos, hanem a megfelelő erőállapot megszerzése.

Harmadik edzőmérkőzését játszotta le tegnap késő délután az Ózd-Sajóvölgye futballcsapata. Az Edelény és a Füzesabony együttesei után a szlovák negyedosztályba frissen feljutott Rozsnyó látogatott a városi stadionba. A jó iramú mérkőzés nagyszerűen szolgálta a gárda felkészülését. A rendkívül fiatal játékosokból álló ózdi társaság egy szervezett ellenféllel találta magát szembe. A fordulatos összecsapás végül 3-2-es vendég győzelemmel ért véget.

„Szerintem a csapat elégedett lehet, mert megvalósítottuk azt, amit az edző kért tőlünk. Az első félidő elején egyszerűbben játszottunk, jól ment a játék, és 2-0-ra vezettünk. A játékrész vége felé megszakadt valami. Kontrákkal jött is az ellenfél. A szünetben átbeszéltük a dolgokat és a második felvonásra higgadtan jött ki a csapat. Ennek meg is lett a gyümölcse” - mondta Gyenes Ferenc, a Rozsnyó játékosa.

A nyári alapozó időszakban nem is elsősorban az eredmény, hanem a megfelelő erőállapot felépítése a cél. A nagyobb igénybevétel következtében a felkészülési találkozókon a fáradtság miatt nem a legélesebbek a sportolók. Ilyenkor elsősorban az a legfontosabb, hogy a fizikai felkészítésen túl, a labdarúgók megkapják a meccsterhelést. Természetesen a taktika finomhangolására, valamint a rögzített helyzetek begyakorlására is ekkor van lehetőség. A tavalyi borsod megyei másodosztályú bajnoki cím után, ebben a szezonban komolyabb riválisokkal találkoznak majd az ózdiak. A Rozsnyó elleni mérkőzés minden tekintetben tökéletesen megfelelt arra, hogy gárda sikerrel vegye majd a magasabb osztály kihívásait.

„Ugye ez a harmadik hetünk a felkészülésben. Még most annak van itt az ideje, hogy fáradtak legyünk. Nem voltunk elég dinamikusak és frissek. Ilyenkor még az erőszerzésen van a hangsúly. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó értékmérő mérkőzés volt. Egy nagyon jó, szervezett ellenféllel szemben tudtunk futballozni. Vannak még hiányosságok, amelyeket a bajnoki rajtig az elkövetkezendő két és fél hétben szeretnénk kijavítani és a javunkra fordítani” - nyilatkozta Bene Attila, az Ózd-Sajóvölgye játékosa.

A megyei élvonal augusztus 13-án szombaton rajtol. Akkor a Bánhorváti együttese érkezik Ózdra. Az Ózd-Sajóvölgye részletes bajnoki sorsolása a www.adatbank.mlsz.hu internetes oldalon megtekinthető.