Folyamatban van a II. János Pál Katolikus Általános Iskola karbantartási és felújítási munkálatai

Szigetelik a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tetőfelületét, a nyári szünetben egyéb felújítási és karbantartási munkálatokat is végeznek az intézményben.

Nem szól még a csengő a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában, de a nyári szünet ellenére is nagy a nyüzsgés az intézmény falai között. Javában dolgoznak az iskola munkatársai, hogy a tanév elejére már a szebbé varázsolt környezet fogadja a diákokat. A szünidő folyamán megtörténnek a tisztasági festések a konyha főzőterében, illetve a mellékhelységekben. A kerítést is újrakenték, valamint hamarosan egy kapu is kikerül a parkoló bejáratához.

„Itt a Bem út 12. szám alatti épületben, tetőszigetelés folyt július folyamán, valamint az udvaron a műfüves futballpályájának a hálóját fogjuk kicserélni. Három tanteremben pedig új padok kerülnek. Ez körülbelül tizennyolc millió forint értékben, a fenntartó által biztosított felújítási és beszerzési keretből történik” - emelte ki Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője.

A tervek között szerepel, hogy az iskola udvarát is kifestik. Gyerekeknek való mintákkal lesz színesítve, melyhez a középiskolások segítségét kérik, akik az ötven órás közszolgálati feladatkörükbe látják majd el a teendőket.

„252 négyzetméter felületet érintett a mostani tetőszigetelés. Huszonnégy darab napelem panel lett leszerelve, majd lebontották a régi és sérült bitumenes lemezeket, majd a csatornák, csapadékvíz elvezetők és a lefolyórendszer kitakarítása következett” - mondta el a kivitelező cég ügyvezetője.

A tető a felületkezelés után megkapta az új palaőrleményes, palazúzalékos hősszigetelő bitumenes lemezt. Még hátra van a huszonnégy darab napelem panel karbantartása és visszaszerelése, visszatelepítése. A szünidő alatt is nyitva van az iskola ajtaja, hiszen folyamatosan jelen kell lenni az intézményben. Többen érdeklődnek a javító vizsga időpontja iránt, de a diákigazolványok és az ingyenes iskolai étkezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok kiadása is folyamatos.

(forrás)