Mini állatkert és Kézműves Ház várja a gyerekeket a Nagyvölgyi Állatsimogató tanyán
Szabadidő
2022. júl. 20.

Mini állatkert és Kézműves Ház várja a gyerekeket a Nagyvölgyi Állatsimogató tanyán

A Nagyvölgyi Állatsimogatóban madarakkal, emlősökkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. A mini állatkert minden nap ingyenesen látogatható.

Kétlábúak, négylábúak, tollasak és szőrmókok. Éppen olyan szeretni való állatok élnek a Nagyvölgyi Állatsimogatóban, amelyeket a mesékből és az általános iskolai tanulmányaikból már jól ismernek a gyerekek. Akik persze szerencsések, találkoztak már ezekkel a házi jószágokkal testközelből is. A Nagyvölgyben minden nap nagy az érdeklődés. A helyszínen táblák segítik a látogatót abban, hogy milyen különleges lakók élnek a ketrecekben, az istállókban vagy a karámban.

„Ha az állatsimogatóba jönnek a látogató gyerekek, akkor nyuszikat, pónit, szamarat és kecskéket lehet simogatni. Most nem régen szereztünk be a simogató részbe törpe kecskéket. A közeljövőben beszerzés alatt lesz egy pár strucc és egy pár láma. A lámák kifutójának és az elhelyezésükre szolgáló épületnek már elkezdték az építési munkálatait. Egy másik építkezés is zajlik, ahol szintén állatsimogató lesz kialakítva” - emelte ki Gál Tamás, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény állattenyésztés irányítója.
 
Az új helyen apró állatok kapnak majd helyet. Papagájok, különböző emlősök, tengeri malacok, fehér egerek, hogy a gyerekek minél több kis kedvenccel megismerkedhessenek. Jelenleg is nagy a kínálat, hiszen pávák, galambok, dísztyúkok, bárányok, lovak jól megférnek egymással. A legnagyobb érdeklődés a gyerekek körében van, amellett, hogy megérintenek egy-egy állatot, tulajdonságaikat testközelből megismerik, játékos formában szerezhetnek fontos információkat.

A Nagyvölgyi Állatsimogatóban reggel kilenc órától, este hat óráig várják az érdeklődőket. A Kézműves Házba és a póni lovagoltatásra azonban előjegyzés szükséges.

Azoknak a kilátogató vendégeknek, akik szeretnék napjuk nagy részét a szabadban tölteni, azok számára szalonnasütő helyet is kialakítottak. Fáról nem kell gondoskodniuk, azt biztosítják az állatsimogató munkatársai.