Idén is sok fiatal jelentkezett diákmunkára városunkban

Több mint hatvan fiatal kezdte meg a diákmunkát városunkban. A fiatalok az ÓSÉK és az ÓMÉK intézményeiben tevékenykednek az elkövetkező hetekben.

Munka- és tűzvédelmi oktatáson vettek részt a diákmunkára jelentkező fiatalok ma reggel az Olvasó Mizerák István termében. A témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Szakál György, az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. munkavédelmi szakembere ismertette velük. Ők valamennyien az ÓMÉK berkein belül végzik majd feladataikat az elkövetkező hetekben. Gyenge Dorottya az Olvasóban dolgozó kollégák csapatát erősíti majd. Ő először vesz részt a programban.

„Igazából csak annyi a célom, hogy nyáron ne unatkozzak és ne csak otthon feküdjek, hanem legyen egy kis pezsgés az életemben” - mondta Gyenge Dorottya.

A mai oktatáson Pataki Mara és Pásztor Petra is részt vett. Ők azonban nem az Olvasóban, hanem az Ózdi Városi Televízióban kezdték meg a munkát, ahol nagyrészt adminisztratív feladatokat fognak ellátni. Jóval nagyobb létszámban tevékenykednek az elkövetkező időszakban az Ózdi Sport- és Élményközpont Nonprofit Kft.-nél. A Kormányhivatal pályázatának köszönhetően az ÓSÉK-nél hatvan fiatal kezdte meg a munkát.

„Nálunk négy helyszínen végzik a munkát a diákok. A strandon, az uszodában, a sportcsarnokban, illetve a stadionban. Általában takarítási és tisztítási munkákat végeznek. Továbbá segítenek az adott feladatok elvégzésében a mi munkavállalóinknak is” - emelte ki Nagy-Mengyi Péter, az Ózdi Sport- és Élményközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Feladat bőven van, így az ÓSÉK egységei közül többen a stadionban szorgoskodtak. A fiatalok közt sokan vannak olyanok, akik már korábban is vállaltak itt diákmunkát, ezért ők már ismerősként tértek vissza. Szokolai Inez azonban először élt ezzel a lehetőséggel.

„Egyelőre csak gyomláltunk, aztán majd sepregetni, gereblyézni fogunk. Ilyesmiket kell csinálnunk” - nyilatkozta Szokolai Inez.

A feladatok hozzávetőlegesen évről-évre ugyanazok, amelyeket a visszatérő fiatalok már rutinból végeznek. A tapasztalatok szerint pedig örülnek ennek a lehetőségnek, hiszen amellett, hogy hasznosan töltik az időt, pénzt is keresnek. Július végig az ÓSÉK és az ÓMÉK intézményeiben összesen 64 fő, míg augusztusban már 116 fő segíti majd a dolgozók munkáját.

(forrás)