Első alkalommal – Hódoscsépány után Bolyokon is megszervezték a hittan tábort
Tartalmas programokkal zajlik az első bolyoki hittantábor, amelyet korábban Hódoscsépányon szerveztek meg. A gyerekek bázisa a Rózsafüzér Királynéja Közösségi Ház.
Reggeli utáni készülődés a bolyoki Rózsafüzér Királynéja Közösségi Házban. A tábor helyszínén a szervező, Talián Zoltán diakónus, hittantanár mondja el a napi programot a gyerekeknek. A fiatalok hétfőn vették először birtokukba a június végén megszentelt épületet. Az állandó programok következő helyszíne már a templom, ahol a résztvevők a napi evangéliumról beszélgetnek. A hittantábort először szervezik meg Bolyokon, ahová a városrész általános iskoláiból érkeztek tanulók. A közösségi ház udvarán több olyan eszköz is van, amelyet a gyerekek minden nap örömmel használnak. A fiatalok külsős helyszínekre, így többek között a Nagyvölgyi Állatsimogatóba is ellátogattak.
„Nekem nagyon tetszik Gábor atya ötlete, hogy trambulint szerelt fel a gyerekeknek. Májusban volt gyereknap, és ezt is ki lehetett próbálni és a medence is nagyon tetszik és a sok társasjáték, amit beszerzett nekünk. Sok társasjáték van és sok élményt lehet így csapatostól szerezni” - mondta Talián Zsófia.
A Nagyvölgyi Állatsimogatóban a fiatalok közelebbről is megismerkedhettek az itt élő két-, illetve négylábúakkal. Ide Szőke Gábor is velük tartott. A plébános örömmel fogadta a tábor Bolyokon történő megszervezésének ötletét, amellyel Talián Zoltán kereste meg őt.
„Igazából onnan jött ez a gondolatom, hogyha meg tudtuk rendezni Hódoscsépányon az ottani gyerekekkel, akkor miért ne lehetne összefogni a bolyoki, újváros téri gyerekeket, illetve a vidéki fíliáknak a hittanosait, és így összesen tizenkilenc gyermek tudott jelentkezni erre a táborra. Jobbára azok, akik az idén voltak elsőáldozók nálunk és az atyával megbeszéltük azt, hogy legyenek fix programok, illetve mozgó programok” - nyilatkozta Talián Zoltán, diakónus, hittantanár.
Az állatok megszemlélése után a fiatalok a kézműves foglalkoztatóban levendulából koszorúkat, képeket és egyéb apró tárgyakat készítettek. Németh Marcellnek a keddi strandolás és a korábbi kézműveskedés is nagyon tetszett.
„Hasonló táborban már vettem részt. Nagyon jól érzem magam és most levendula koszorút készítek” - emelte ki Németh Marcell.
A fiatalok ma délelőtt az Ózdi Muzeális Gyűjteménybe látogattak el, ahol Darvayné Vincze Tímea, az intézmény múzeumpedagógusa fogadta őket. Ezt követően a kiállításokat is megtekintették, később pedig csuhébabát készítettek. A tábort jövőre is szeretnék megrendezni, a tanulók pedig örülnének annak, ha az ott alvós lenne. A szervezők nyitottak erre a lehetőségre is.
![Az állandó programok egyik helyszíne a templom, ahol a reggeli órákban gyűlnek össze a gyerekek. Az állandó programok egyik helyszíne a templom, ahol a reggeli órákban gyűlnek össze a gyerekek.](https://www.ozd.hu/static/13883_s.jpg)
![Szőke Gábor plébános és az egyik táborozó a közösségi ház udvarán elhelyezett medence mellett. Szőke Gábor plébános és az egyik táborozó a közösségi ház udvarán elhelyezett medence mellett.](https://www.ozd.hu/static/13884_s.jpg)
![A Nagyvölgyi Állatsimogató egyik épületében kézműves foglalkozáson vesznek részt a tanulók. A Nagyvölgyi Állatsimogató egyik épületében kézműves foglalkozáson vesznek részt a tanulók.](https://www.ozd.hu/static/13885_s.jpg)
![Az egyik táborozó kislány levendulaképet készít. Az egyik táborozó kislány levendulaképet készít.](https://www.ozd.hu/static/13886_s.jpg)
![Elkészült levendulakép. Elkészült levendulakép.](https://www.ozd.hu/static/13887_s.jpg)
![Az egyik táborozó kislány, aki kezében az általa készített levendula babát tartja. Az egyik táborozó kislány, aki kezében az általa készített levendula babát tartja.](https://www.ozd.hu/static/13888_s.jpg)
![A gyerekek a szamarak karámjába is bementek, hogy megsimogassák az állatokat. A gyerekek a szamarak karámjába is bementek, hogy megsimogassák az állatokat.](https://www.ozd.hu/static/13889_s.jpg)
![Az istálló közelében több pónilovat is láthattak a gyerekek. Az istálló közelében több pónilovat is láthattak a gyerekek.](https://www.ozd.hu/static/13890_s.jpg)
![Talián Zoltán, a hittantábor szervezője a gyerekek társaságában a Nagyvölgyi Állatsimogatóban. Talián Zoltán, a hittantábor szervezője a gyerekek társaságában a Nagyvölgyi Állatsimogatóban.](https://www.ozd.hu/static/13891_s.jpg)