Módosítások várhatóak a menetrendben
Város
2022. júl. 5.

Módosítások várhatóak a menetrendben

Augusztus elején újabb változás várható városunk közlekedésében. Ennek eredményeképpen a helyközi járatok mintegy 5000 kilométerrel vesznek részt a helyi forgalomban.

Kisebb átalakulás várható a tömegközlekedésben. Korábban már beszámoltunk róla, hogy április 3-tól új menterend lépett életbe településünkön. Ózd Város Önkormányzata és a Volánbusz közösen határozott a lakosság számára lehető legjobb megoldás kialakításáról. A költséghatékonyság is fontos szempont volt, de igyekeztek olyan végeredményre jutni, amely mindenki számára kielégítő lehet. A helyi közösségi közlekedés működtetésének költsége korábban elérte az évi 180 millió forintot, ami a csupán 10 százalékos kihasználtság mellett nagy terhet rótt a városvezetésre. Az átszervezésekkel sikerült úgy növelni a futásteljesítményt, hogy közben kevesebb lokális autóbuszt vesznek igénybe. Ezt a helyközi járművek további bevonásával tudták elérni. Egy ekkora menetrendváltozás során becsúszhatnak problémák. A legutóbbi Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén is több jelenlévő hangot adott aggályainak. Csák Árpád és dr. Csuzda Gábor területi képviselők is neveztek meg olyan szakaszt és időpontot, amelyek gondot okoznak a munkába járóknak.

„Amik voltak utaspanaszok, például a megszokott menetidőt nem sikerült betartani és késést okozott, ott módosítani javasoljuk a menetrendet úgy, hogy késés már ne keletkezzen. Olyan is volt, hogy az április 3-ai módosításokkal járatfejlesztésként lett bevezetve, de az utasszámlálás az mutatta, hogy erre nem volt igény, nem keletkezett rajta utasforgalom. Költséghatékonysági okokból ez a fejlesztés, ami azt hiszem egy járat van ilyen, visszavonásra kerül” - mondta Kovács Gábor, a Volánbusz forgalmi főmunkatársa.

Az utazó közönség panaszainak és a szolgáltató által szervezett felmérések függvényében már végeztek kiigazításokat a buszok közlekedésében, de még további apró korrekciók várhatóak.

„Elkészült egy olyan csomag, ami nem nagy volumenű, de kisebb változásokat eredményez a helyi és a helyközi közlekedésben is. Erre vonatkozólag a helyközi járatokat 5000 kilométernél nagyobb mértékben vonjuk be a helyi közlekedésbe, 1000 kilométert pedig visszavonunk éves szinten a helyi közlekedésből. Ez jobbára a miskolci útvonalat érinti, valamint olyan éjszakai és hétvégi járatokat, amelyeket nagyon kevesen használtak eddig” - tette hozzá Kriston György, a Településfejlesztési Osztály osztályvezetője.

Ilyen módosítás például továbbá az, hogy hétköznapokon a nyár második felétől Szentsimon irányába reggel eggyel több gépjármű közlekedik, valamint délután a Salgótarján-Miskolc viszonylatot helyi bérlettel lehet majd igénybe venni az Autóbuszállomás és Ózd-alsó között. Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testületi ülésén a megjelentek elfogadták a változtatásokat, így azok a szolgáltatóval való szerződésmódosítás után kerülnek bevezetésre előreláthatólag augusztus elsején. Ezt majd egy széles körű tájékoztatás előzi meg, hogy az ózdiak kellőképpen informálódjanak a menetrendről.