Zokon vették a dudálást, ezért rátámadtak a hetven éves férfire – a rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást

Csak a hetven éves férfi lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt tragédia a centeri bántalmazás során. A rendőrség csoportos garázdaság elkövetése miatt indított eljárást.

Szombaton Centerben egy hetven éves férfire támadtak, amikor mezőgazdasági munkából igyekezett hazafelé. A rendőrség pedig csoportos garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást több ózdi személlyel szemben. Két főt előállítottak és kihallgattak.

Varga Tibor 1992 óta foglalkozik gazdálkodással, több hektár földje van. Jelenleg a takarmánybetakarítás szezonja zajlik, ami elég sok feladattal jár. Azt mondja szombaton is nehéz napja volt, hiszen ezt a területet kellett lekaszálnia. Este nyolc óra után végzett és a lovait igyekezett ellátni. Amikor hazafelé indult egy mulatozó társaságba botlott, akiknek tagjai az egész utat elfoglalták. Eleve lassan szokott közlekedni, amikor pedig ezt meglátta tovább csökkentette a sebességet, majd megnyomta a dudát, és akkor szabadultak el az indulatok.

„Nyilván ezt zokon vették, de kitértek, és én tovább tudtam indulni. Oldalról már hallottam a fenyegetőzést és a trágár szavakat, valamint felálltak a hátsó részre, ott meg tudott állni két ember is. Én nyilván próbáltam elkerülni ezt a helyzetet, vagy valahogy kimenni belőle, de nem tudtam, mert folyamatosan hátulról is vegzáltak és oldalt az ajtó körül” - mondta Varga Tibor.

A helyzet tovább fokozódott és úgy ítélte meg hogy jobb ha nem száll ki a traktorból, ugyanis véleménye szerint annak súlyosabb következménye lett volna. Tibor semmilyen eszközt nem használt a védekezésre, az eszében sem volt.

„Próbáltam védekezni, ahogy tudtam. Egyrészt nem engedtem, hogy az ajtó melletti lépcsőn feljöjjenek. Nagy nehezen sikerült a 112-őt kipötyögtetni. Értesítettem a rendőröket. Egy pár perc telhetett el, hamar ide értek a rendőrök. Onnantól kezdve megoldódott a dolog” - tette hozzá Varga Tibor.

Ma már nehezen tudja időben összeegyeztetni az események pontos sorrendjét. Egy barátját is felhívta, aki szintén azonnal a helyszínre sietett. Sérüléseket szenvedett az arcán és a kezein, amelyekről most úgy nyilatkozott, hogy majd begyógyul. Anyagi kára is keletkezett, hiszen a mezőgazdasági gépjármű ajtaját bezúzták, kiszakították.  Az üvegdarabok még ma is a belső térben hevernek. Nincs ideje összetakarítani, hiszen sok dolga van. Varga Tibor 11 éve lakik a településrészen, de még soha nem történt vele ilyesmi és bízik benne, hogy ez többé nem fordulhat elő. Számára az élet nem állt meg, hiszen miután a kórházból kiengedték már vasárnap folytatta a munkát.

(forrás)