Felkerült a táblára a Vakáció - Ma véget ért a 2021/22-es tanév
Oktatás
2022. jún. 15.

Felkerült a táblára a Vakáció - Ma véget ért a 2021/22-es tanév

Felírták a diákok az iskolák tábláira az év végi varászszót: Vakáció. Több tanuló osztálykiránduláson vett ma részt, de holnaptól a megérdemelt nyári szabadságukat töltik.

Már nem a megszokott látvány fogadta azt a látogatót, aki a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium ajtaján belépett. A több mint 400 diák közül csak néhányan tartózkodtak az intézmény falai között. A mai napon véget ért a 2021/22-es tanév. Több osztály kiránduláson vett részt, mások pedig a padokon ülve vitatták meg az élet nagy dolgait, de voltak, akinek munkával telt a nap.

„Mondhatom, hogy a diákok döntő többsége valamilyen vizsgán vesz részt, vagy már az elmúlt pár napban túl van rajta és a jól megérdemelt pihenőidejét tölti. Most már érzik, hogy az utolsó napok vannak hátra a szorgalmi időszakból, így többen fagylaltoznak és osztálykiránduláson vannak, és most már elég csendes az intézmény” - mondta Hajdu Krisztán, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.

A zárt ajtók mögött fegyelmezetten, összeszedett gondolatokkal ülnek a padsorokban a vizsgázó tanulók. A tizedikes évfolyam kisérettségin vett részt, de már a vakáció lebeg minden tanuló előtt.

„Fogunk ide-oda utazgatni, sokat fogunk otthon is dolgozni, barátokkal lenni, bulizni, így fog telni a nyaram” - emelte ki Kovács Márk, tanuló.

A Sajóvárkonyi Általános Iskola udvarán félkörívben ültek a gyerekek, a ballagási ünnepség főpróbája zajlott. Az intézmény igazgatója és helyettese hasznos instrukciókkal látta el a felsős tanulókat, hogy minden gördülékenyen történjen a jeles napon. A kisebbek a távolból figyelték az eseményeket. Számukra már a játéké a főszerep.

„A mai napon, az akáció elé felkerült a v betű, megkezdődik a vakáció. A kisebb gyerekek ma már tanulás helyett inkább játszanak, a nagyobbaknak a ballagási főpróba van. Én a magam részéről mindenkinek nagyon boldog vakációt és szép nyarat kívánok” - nyilatkozta Obbágy Csaba, a Sajóvárkonyi Általános Iskola igazgatója.

Vannak olyan fiatalok, akik a szünidőben szeretnék pótolni hiányosságaikat.

„A nyaramat úgy szeretném kezdeni, hogy felkészüljek nyolcadikra, mert eléggé sokat rontottam a tavalyi évhez képest, úgy szeretnék neki kezdeni a nyolcadiknak, hogy minden erőmmel, mert szeretném ezt az évet teljesen kimaxolni, hogy úgy mehessek középiskolába, hogy mindent amit tudok, kiadjam magamból. Nagyon fontos a nyolcadik, és ezért szeretnék nagyon belehúzni” - hangsúlyozta Kulin Elizabet, tanuló.

Náluk a tanévet 11 tanuló zárja kitűnő bizonyítvánnyal. Ők többek között ellátogathatnak majd a Fővárosi Nagycirkuszba is. A pedagógusok számára ezen a napon még nem ér véget a munka, ugyanis adminisztrációs feladatokat is el kell látniuk. A szünetben pedig igyekeznek a karbantartási tennivalókat is elvégezni. Terveik között szerepel egy zeneterem és egy stúdió kialakítása.

Az Újváros Téri Általános Iskolában körhinták és más szórakoztató játékok fogadták a gyerekeket az utolsó tanítási napon. A fiatalok élvezték, hogy kötetlenül szórakozhatnak. A tanulók már nagyon várják a megérdemelt pihenést, ami június 16-tól szeptember 1-ig tart.