Barkó-ba - Hagyományéltető vetélkedőt rendeztek a Városi Könyvtárban, ahová négy csapat jelentkezett a város oktatási intézményeiből
Kultúra
2022. jún. 9.

Barkó-ba - Hagyományéltető vetélkedőt rendeztek a Városi Könyvtárban, ahová négy csapat jelentkezett a város oktatási intézményeiből

Régi mesterségekről, jeles napok ünnepi szokásairól és a környék fakazettás templomairól írtak dolgozatot, a Barkó-ba-című hagyományéltető vetélkedőn részt vevő diákok.

Az Ózdi Városi Könyvtár rendezvénytermében négy asztalnál foglaltak helyet azok a diákok, akik jelentkeztek a Barkó-ba elnevezésű, hagyományéltető vetélkedőre. A Vasvár Úti Általános Iskolából hat tanuló érkezett, az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumból és az Ózdi Petőfi Sándor Általános Iskolából pedig három-három diák képviselte intézményüket. A vetélkedő célja az volt, hogy a barkó hagyományokat, a barkó örökséget ilyen módon is ápolják és továbbéltessék a diákok.

„A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából és a 21. Gyermekkönyvnapok keretében rendeztük meg ezt a vetélkedőt, hiszen úgy gondoltuk Pálmai Ilkával, a Barkó Kézműves Egyesület vezetőjével, hogy ez a vetélkedő az ünnepi könyvhét alkalmával méltó helyet kapna arra, hogy itt a gyerekek vetélkedhessenek, illetve összemérjék tudásukat” - mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár igazgatója.

A Barkó Kézműves Egyesület 2017 óta a Hagyományok Háza hálózati partnere. Nagyon fontosnak tartják, hogy a barkókat országos szinten, illetve határon túl is több helyen megismerjék. Kiemelt céljuk továbbá, hogy az iskolákban és az óvodákban közelebb hozzák a fiatalokhoz a népművészetet.

„Már 2018-ban volt egy Barkó-ba vetélkedőnk, amin felhívást tettünk közzé, hogy iskolások kezdjenek el gyűjteni a saját környékükön. Akár házuk táján is, innen indult el a program és az idén újra kezdtük a Barkó-ba pályázatot, hogy minél több gyermeknek és fiatalnak felhívjuk a figyelmét a térségünk értékeire” - emelte ki Kolács Pálmai Ilka, a Barkó Kézműves Egyesület elnöke.

Kreatív csapatneveket választottak a négytagú közösségek. Így a Petőfisek, a Bajnokok, a Lusta templomosok és a Lovas amazonok mérték össze tudásukat. Az első feladatot időre kellett megoldaniuk. Puzzle darabokból rakták össze a szentsimoni templom képét, de a vetélkedőt megelőzően dolgozatot is írtak a fiatalok. Egy régi mesterség bemutatása, Jeles napok ünnepi szokásai régen és ma, és Festett fakazettás templomok története a Barkóságban. Akik ez utóbbi témát választották, azok szentsimoni és kissikátori templomban gyűjtötték az információkat. A kutatás során nagyon sok érdekességre bukkantak rá.

„A kissikátori templomnál volt egy kagyló, ami 1312-ből maradt fent. Ezt mi sem tudtuk, hanem Vincze Lajosné mondta el nekünk, illetve még Szentsimonból a fakazetták fogtak meg engem, ami huszonnégy darabból áll és 1650-ben készültek” - nyilatkozta Csanádi Bence, a Vasvár Úti Általános Iskola tanulója.

A rengeteg kutató munka meghozta gyümölcsét, hiszen a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a Lusta templomosok állhattak. Nyereményük egy Hol-Tisza parti kézműves tábor, ami július 17-étől 23-áig várja a fiatal hagyományőrzőket.