Befejeződött a kivitelezés, szerda délután megtörtént az ipari park műszaki átadása.
Ez azt jelenti, hogy immár az utolsó akadály is elhárult, mostantól új fázisba léphet a hasznosítás, értékesítés folyamata. A Településfejlesztési Osztály vezetője szerint már jelenleg is vannak érdeklődők az ingatlanok iránt.
Januárban már javában zajlottak a munkálatok a táblai körforgalom mellett. Ózd Város Önkormányzata közel 400 millió forintot nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban, zöldmezős ipari terület kialakítására. A munkavégzés azóta befejeződött, szerda délután pedig megtörtént az ipari park műszaki átadása. A projektben közreműködők a belső úthálózat bejáratánál gyűltek össze, majd elvégezték a szükséges ellenőrzéseket.
„A mai napon, szeptember harmincadikával a kivitelezés befejeződött. Minden munka, ami az ipari park területére szólt, elkészült. Most már bárki bármikor jöhet, beköltözhet, építhet” - hangsúlyozta Janó József, a Lasped Kft. építésvezetője.
A kivitelezés során elkészült mintegy egy kilométer hosszúságú belső úthálózat, amely természetesen teherforgalomra is alkalmas. Ezt a körforgalom köti össze a 25-ös számú főúttal. Megépült továbbá az ivóvíz- és szennyvízrendszer, a villamos hálózat és a középnyomású gázvezetékrendszer.
„Ez egy régen várt pillanat. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a terület értékesítése, hasznosítása újabb fokozatba léphet. Már most is vannak érdeklődések a terület iránt. Ezzel most elhárult minden akadály, a műszaki feltételek adottak, a folyamat folytatódhat, és remélhetőleg minél hamarabb betelepül a terület vállalkozókkal” - mondta Kriston György, a Településfejlesztési Osztály osztályvezetője.
A műszaki átadás során a tapasztalatok alapján hibajegyzéket is felvettek, azonban olyan tételt nem kellett feljegyezni, ami akadályozná a további hasznosítást. Mindössze esztétikai jellegű hiányosságokat észleltek. Ennek megfelelően várják az érdeklődőket, akik immár a szükséges infrastruktúra megléte mellett indíthatják el tevékenységüket az új ózdi ipari parkban.