Többféle sört kóstolhattak az érdeklődők a Nyitott Főzdék Napja alkalmából
Szabadidő
2022. máj. 24.

Többféle sört kóstolhattak az érdeklődők a Nyitott Főzdék Napja alkalmából

Ózdi üzem is csatlakozott a Nyitott Főzdék Napjához. Idén negyedik alkalommal érkezhettek az eseményre az érdeklődők városunkban.

A program ismét nagy sikert aratott. Többek között Egerből és Nekézsenyből is jöttek látogatók. Akik jegyet váltottak, még egy serházas logóval ellátott poharat is hazavihettek.

Ismét pillanatok alatt megtelt a Nyitott Főzdék Napja alkalmából meghirdetett eseményre a férőhelyek száma a helyi sörfőzdében. Immár negyedik alkalommal csatlakozott a kezdeményezéshez az ózdi üzem. A bejárás alatt számos érdekességet megtudhattak a jelenlévők az üzletvezetőtől.

„Klasszikus programok vannak. A főzdetúrák alkalmával mesélek a sör készítéséről, tulajdonképpen arról, hogy hogyan érkezünk meg a víztől a sörig. Megmutatom az egész folyamatot. Az itt lévő vendégeink meg is kóstolhatják a különböző alapanyagokat. A másik helyen lesz sörkóstolás és sörpárlatot is ihatnak, ha szeretnének.” - mondta Elek Róbert a Bolyki Serház üzletvezetője

A jelenlévők megismerhették azt a technológiát, amivel az 1993-óta működő egység készíti termékeit. Az alapanyagokat is megkóstolhatták, így komlót és malátát is ízlelhettek a jelenlévők. Azt is megtudhatták, hogy miben különbözik a nagyipari termék és a kisüzemi ital egymástól.

„Nagyon sok mindent megtudtam. Terveztem már nagyon sokszor, hogy utána olvasok, de nem jutott rá időm. Nagyon kíváncsi voltam, sok mindent megtudtam ezalatt az idő alatt.” - nyilatkozoztt Dr. Fórizs Ferenc

Jelenleg hétféle sörrel rendelkeznek, ezeket ízlelhették meg a résztvevők. Ezek között van világos, barna és ízesített sör is. Külön megkóstolhatták a meggyes, a málnás és a szamócás koncentrátumokat. Nemcsak a városból, hanem messzebbről, többek között Egerből és Nekézsenyből is érkeztek látogatók. Azok, akik jegyet váltottak, egy jó adag chilis babot fogyaszthattak és egy serházas logóval ellátott poharat is kaptak. A szervezők reménykednek benne, hogy a kezdeményezés hatására egyre többen fordulnak a minőségi, kisüzemi sörök felé.