Folyamatos munka
Ma megkezdődött a kerékpárút-hálózat kiépítése is városunkban.
A kivitelező cég munkatársai az új körforgalomtól kiindulva végzik a feladatokat. Jelenleg az alsó tükröt alakítják ki, de holnapra a szegélyezés is tervben van. A körforgalmat már teljes egészében leaszfaltozták, és a jelzőtáblák nagy részét is kihelyezték. A tervek szerint szombaton már az autósok is birtokba vehetik az új csomópontot.
A Piac és Sárli utak kereszteződésében épülő körforgalmat már múlt héten leaszfaltozták, ma egy újabb fontos momentumhoz érkeztek a folyamatok, a bevásárlóközpont előtti részen megkezdték a humuszréteg eltávolítását a kivitelező cég munkatársai.
„A körforgalom munkálatai a befejezéséhez érkeztek, így most már elkezdték a kerékpárút hálózat kiépítését a vállalkozó munkatársai. A mögöttem látható területen most már a tükrét szedik ki a megvalósuló kerékpárútnak. Haladnak tovább, és bízom benne, hogy minél hamarabb az egész városban kialakul a hálózat” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.
Két tuja belelóg a készülő kerékpárút-hálózat nyomvonalába, ezért azokat átültetik. Az ásásokat követően homokos kavicsot terítenek majd a területre, holnap pedig a szegélyezést is elkezdik, valamint a piac irányában is ugyanilyen földmunkákat fognak végezni. Ugyanis a csomóponttól kiindulva, a Brassói úti körforgalom és a Gyújtói csomópont irányában is 650-650 méteres szakaszt alakítanak ki két és fél méter szélességben. A körforgalom munkálatai is igen előrehaladott állapotban vannak.
„A közúti jelzőtáblák már kilencven százalékban ki vannak helyezve, még négy-öt darabot fogunk a mai nap folyamán kihelyezni. A rendőrséggel való egyeztetés kapcsán elmondták, hogy a forgalomnak a csomópont átadható a jelzőtáblák kihelyezése után, és nagy valószínűség szerint szombaton a lakosság birtokba is veheti a körforgalmat” - mondta Gyurkó Tibor, a Lasped Kft. építésvezetője.
Az útburkolati jelek felfestését alvállalkozó végzi majd, körülbelül két-három hét múlva tudja ütemezni a munkát. Ettől függetlenül is használható lesz a körforgalom, hiszen a jelzőtáblák magasabb rendűek, mint az aszfaltra felfestett jelzések. A csomópont környékén található reklámtáblákat elbontják. A törmelékeket is körülbelül három hét múlva szállítják el a kivitelező cég telephelyére.
![Gyurkó Tibor és Janiczak Dávid Gyurkó Tibor és Janiczak Dávid](https://www.ozd.hu/static/11272_s.jpg)
![Munkagép a területen Munkagép a területen](https://www.ozd.hu/static/11270_s.jpg)
![Az új körforgalom Az új körforgalom](https://www.ozd.hu/static/11271_s.jpg)
![Tereprendezés munkagéppel Tereprendezés munkagéppel](https://www.ozd.hu/static/11273_s.jpg)
![Megérkeztek az új forgalmi táblák Megérkeztek az új forgalmi táblák](https://www.ozd.hu/static/11274_s.jpg)
![Várakozni tilos tábla a földre fektetve Várakozni tilos tábla a földre fektetve](https://www.ozd.hu/static/11275_s.jpg)
![Janiczak Dávid és Gyurkó Tibor Janiczak Dávid és Gyurkó Tibor](https://www.ozd.hu/static/11269_s.jpg)
![Elsőbbségadás kötelező tábla Elsőbbségadás kötelező tábla](https://www.ozd.hu/static/11277_s.jpg)
![Elsőbbségadás kötelező tábla már a helyén Elsőbbségadás kötelező tábla már a helyén](https://www.ozd.hu/static/11278_s.jpg)
![Az új körforgalom a piac út felől Az új körforgalom a piac út felől](https://www.ozd.hu/static/11279_s.jpg)
![Munkagép a bicikli út nyomvonalán Munkagép a bicikli út nyomvonalán](https://www.ozd.hu/static/11280_s.jpg)
![Zsákutca és gyalogosátkelőhely tábla a földön Zsákutca és gyalogosátkelőhely tábla a földön](https://www.ozd.hu/static/11276_s.jpg)