A Vasvár Úti Általános Iskola is segíti a sajóvelezdi Kovács-Ági Péter gyógyulását. A kezelési költségek emelkedtek, ezért korábbi gyűjtési akciójukat most tovább folytatják.
Szépen gyűlnek a műanyag kupakok a Vasvár Úti Általános Iskola aulájában. Mindez nemcsak a környezettudatosság szempontjából fontos, hanem azért is, mert emellett jótékony célt szolgál. Az intézmény ugyanis egy újabb akciót hirdetett meg, amelynek célja, hogy a négy éves sajóvelezdi kisfiú, Kovács-Ági Péter gyógyulását segítsék. A városunktól nem messze élő gyermeknek, édesanyja által némi kötődése is van az iskolához.
„Péter az itt dolgozó kolléganőnk barátnőjének a kisfia. Az ő kezdeményezésére kezdtünk gyűjteni alumínium dobozokat, illetve műanyag kupakokat. Először tavasszal kezdtünk el gyűjteni. Akkor körülbelül egy hónapos idő intervallumban hirdettünk meg az akciót, ami nagyon sikeresen zárult. A kisfiú kezelésére meglett az összeg” - mondta Maruzsi Henrietta, a Vasvár Úti Általános Iskola pedagógusa.
Péter a születését követő tizedik napon epilepsziás rohamot kapott. A kezeléseknek köszönhetően ezek tompultak, ám számuk később növekedni kezdett, így azokat Miskolcon próbálták megállítani. Állapotának stabilizálását követően 2020 júliusában Debrecenben egy műtétet végeztek el rajta. A szakemberek gyógyító munkája jelenleg is folyamatos. Az eddig összegyűlt pénz azonban csak a Borsóház Rehabilitációs Központban végzett terápiákra elegendő. Ám a kisfiú emellett más egészségügyi intézményekben is részt vesz hasonlókon. Így további segítségre van szüksége. Aki kupakokkal támogatná Pétert, az a Vasvár Úti Általános Iskola portáján is leadhatja a műanyagokat.
„Volt már olyan, hogy gyűjtöttünk kupakokat. Ez azért is jó, mert úgyis kidobnánk és így jó helyre is kerül majd” - nyilatkozta Bodor Evelin.
A család a Borsóház Rehabilitációs Központon kívül egy másik intézménybe is rendszeresen jár, ezért a költségek is növekedtek.
„Egy héten két alkalommal járunk Dévénybe kezelésre, ami összesen két óra. Egy hónapban ez nyolc kezelés. Egy-egy alkalom ötezerötszáz forintba kerül. A Borsóházas terápiánk eddig egy plusz egy heti volt, ami heti nyolcvanezer forint. Most viszont azt mondák, hogy bírná a kettő plusz egy hetit, így több feladatot tudnak vele elvégezni, mert az egy óra kevés. Ez azonban heti százharmincezer forintba kerül” - emelte ki Kovács-Ági Leventéné.
Péter jelenleg önállóan felül, ezt a helyzetet pedig meg is tartja. Kezeit egyre jobban tudja használni. Segítség nélkül azonban nem képes járni. Ahhoz, hogy ezt a célt elérje, számos további rehabilitációs kezelésre van még szüksége. Így, aki szeretné őt segíteni a gyógyulásban, a 11773346-02576110 (Közlemény: Péter Adomány) számlaszámra utalva teheti ezt meg.