Kátyúznak a Munkás úton a Magyar Közút szakemberei
Városunk egyik legforgalmasabb szakaszán javítják a burkolathibákat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. dolgozói.
A Munkás úton ma reggel jelentek meg a szakemberek, ezért itt célszerű fokozott óvatossággal, odafigyeléssel közlekedni. Először kijelölték a legkritikusabb területeket, majd kivágták a hibás részeket, ezt követően pedig eltávolították a törmelékeket. Majd olyan emulziós anyaggal kezelték a felületet, amely a tapadást segíti elő. Három és fél tonna aszfaltot terveznek bedolgozni ma és a következő napokban.
Az ütemterv szerint Farkaslyuk felé folytatják a tereprendezést. Ózd útjait számos helyen tarkítják repedések és kátyúk. A vállalat munkatársai pedig azon vannak, hogy a kezelésükbe tartozó szakaszokat karbantartsák, bár a mostani felújításnak másik apropója is van. Május 14-én ugyanis Ózdra látogat hazánk kerékpáros körversenye a Tour de Hongrie. A megmérettetés negyedik szakaszán ér településünkre a mezőny. Ezért is lényeges, hogy minél optimálisabb körülmények fogadják a sportembereket. Jövőhét szombaton délután fél háromtól útlezárásokra is számítani kell emiatt.
![Városunk egyik legforgalmasabb szakaszán javítják a burkolathibákat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. dolgozói. Városunk egyik legforgalmasabb szakaszán javítják a burkolathibákat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. dolgozói.](https://www.ozd.hu/static/9633_s.jpg)
![Először kijelölték a legkritikusabb területeket, majd kivágták a hibás részeket, ezt követően pedig eltávolították a törmelékeket. Először kijelölték a legkritikusabb területeket, majd kivágták a hibás részeket, ezt követően pedig eltávolították a törmelékeket.](https://www.ozd.hu/static/9634_s.jpg)
![Célszerű fokozott óvatossággal, odafigyeléssel közlekedni a Munkás úton. Célszerű fokozott óvatossággal, odafigyeléssel közlekedni a Munkás úton.](https://www.ozd.hu/static/9635_s.jpg)
![Három és fél tonna aszfaltot terveznek bedolgozni ma és a következő napokban. Három és fél tonna aszfaltot terveznek bedolgozni ma és a következő napokban.](https://www.ozd.hu/static/9636_s.jpg)
![A vállalat munkatársai pedig azon vannak, hogy a kezelésükbe tartozó szakaszokat karbantartsák. A vállalat munkatársai pedig azon vannak, hogy a kezelésükbe tartozó szakaszokat karbantartsák.](https://www.ozd.hu/static/9637_s.jpg)
![Az ütemterv szerint Farkaslyuk felé folytatják a tereprendezést. Az ütemterv szerint Farkaslyuk felé folytatják a tereprendezést.](https://www.ozd.hu/static/9638_s.jpg)