Várják az érdeklődő gyerekeket a Beszterce Kosárlabda Klub kötelékébe. A koronavírus járvány után, immár folyamatosak az edzések a Bolyky Tamás Általános Iskolában.
Kosárlabda pattogásától hangos szinte minden délután a Bolyky Tamás Általános Iskola tornaterme. A Salgótarjánban működő Beszterce Kosárlabda Klub kötelékébe tartozó gyerekek a hét szinte minden napján gyakorolnak. Az edzéseket Eke Eszter pedagógus vezeti, aki már 6 éve az egyesület trénere is. Korábban még a Száva-házaspár által indított foglalkozásokhoz csatlakozott, majd az ő távozásuk után jelenleg egyedül irányítja a gyerekeket. A kosárlabda az egyik legnépszerűbb sportág a világon, Magyarországon is nagy rajongótábora van. Megtanít csapatban játszani, együttműködni, de közben nagy hangsúlyt fektet az egyén kreativitására is. A közösség által alkotott szabályok tovább formálják a fiatalok személyiségét.
„A mozgás öröme, a csapatnak a szellemisége az, hogy a gyermek közösségbe tartozik, az mindenképpen előnyökkel jár. A kosárlabda maga, nekünk egy családias légkörű sportág. Nagyon szeretünk meccsekre járni, a buszon a hangulat az mindig nagyon jó. Az edzésekre is nagyon szívesen jönnek a gyerekek. Barátok közé érkeznek, ahol jól érzik magukat” - emelte ki Eke Eszter, a Beszterce Kosárlabda Klub edzője.
A pandémia itt is éreztette hatását. Az elmúlt két év súlyosan érintette az egyesületet. Volt olyan időszak, amikor egyáltalán nem tudtak játszani. Korábban mintegy 50 gyermek alkotta a klubot négy korosztályban, ez most a felére csökkent. Jelenleg az U11-es és U14-es csapataik vesznek részt az észak-keleti régió bajnokságaiban. Természetesen sokakat inspiráltak a játék kipróbálására a televízióban látható sportközvetítések.
„Kiskorom óta nagyon érdekelt. Főleg az NBA miatt. Egyedül és apukámmal is sokat néztük. Nagyon érdeklődtem a sport iránt. Milyen lehet, és hogyan tudok játszani és fejlődni benne” - mondta Döbör Máté, a Beszterce Kosárlabda Klub játékosa.
A toborzás folyamatos. Jelenleg is várják az érdeklődő iskolásokat. Hétfőn és szerdán az U14-es fiúk edzése zajlik. Kedden és csütörtökön az U11-es fiúk és lányok mozognak. Minden esetben 16 órakor kezdődnek az edzések a Bolyky Tamás Általános Iskola tornatermében.