Kiss Sándor és Gurmai Zita találkozott a szimpatizánsokkal. A fórumon elhangzott, hogy milyen problémákat kell megoldani az emberek jóléte érdekében.
A Civil Házban gyűltek össze az ellenzék szimpatizánsai, ugyanis egy fórumot tartottak. Az esemény meghívott vendége Gurmai Zita országgyűlési képviselő, az MSZP Országos Nőtagozatának elnöke volt. A politikus a rendezvényen felsorolta azokat a problémákat, amelyeket meg kell oldaniuk a választást követően. Emellett arról is beszélt, hogy miért fontos az üzenetek átadása a szavazók felé.
„Azért mert kormányváltásra van szükség. Ez benne van a levegőben. Én 38 képviselőjelölttel voltam együtt az országjáráson 85 településen. Ez a második alkalom, hogy Kiss Sándorhoz érkezem, mert én hiszek abban, hogy ezt meg tudja nyerni. Az a kérésem, hogy támogassák az 1-es listát és természetesen Kiss Sándort is. Ő negyedik lesz a listán. Ennek a 71 településnek a lakóihoz fordulok most és természetesen benne önökhöz ózdiakhoz is, hogy kérem menjenek el szavazni. Csak felfelé” - hangsúlyozta Gurmai Zita, országgyűlési képviselő, az MSZP frakcióvezető-helyettese, az MSZP Országos Nőtagozatának elnöke.
A programon Kiss Sándor az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje is szólt a megjelentekhez. Szerinte a kampány során megmutatták azokat az elemeket, amelyekre hangsúlyt fektetnének, ha ők kapnák meg a kormányzás jogát.
„Én azt gondolom, hogy az üzeneteket már átadtuk. Egy hosszú folyamaton vagyunk túl, és nagyon jó érzés, hogy ennyi ember biztat és hisz abban, hogy április 3-án változás fog bekövetkezni. A lakosság azt kérte tőlünk, hogy fogjunk össze. Mi összefogtunk, most mi kérjük a lakosságot, hogy pártállástól függetlenül, hogy április 3-án jöjjön el szavazni” - monda Kiss Sándor, az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje.
A rendezvényen szót ejtettek arról, hogy Orbán Viktor és a Fidesz milyen bűnöket követett el a magyarság ellen. Többek között kiemelték, hogy az európai emberek a mostani kormánnyal azonosítják a magyarokat, ami téves képet fest. Azért kell szerintük leváltani a kormányt, hogy ne Oroszország pincsikutyái legyünk, hanem visszataláljunk az európai értékekhez.