Pedagógiai programját mutatta be a Holokauszt Emlékközpont az ózdi pedagógusoknak. A szakemberek emellett két rendhagyó órát is tartottak az Ózdi Muzeális Gyűjteményben.
Számos hasznos ismeretet szerezhettek helyi pedagógusok azon az eseményen, amelyet a holokauszt témájához kapcsolódóan tartottak az Ózdi Muzeális Gyűjteményben ma délelőtt. A program két vendége a budapesti Holokauszt Emlékközpontból érkezett városunkba, hogy bemutassák az intézményt és megosszák tapasztalataikat a hallgatósággal.
„Általános bemutatót szeretnénk tartani a tanároknak, hogy megismerjék a múzeumpedagógiai programunkat. Igazából ez nemcsak diákprogramokból áll, hanem tanárképzéseket is tartunk felnőtteknek, úgyhogy ezt is szeretnénk egy kicsit jobban megismertetni a helyiekkel” - mondta Árvai Noémi, a Holokauszt Emlékközpont múzeumpedagógusa.
Az általános bemutatót követően, két rendhagyó órát láthattak a résztvevők, amely a Holokauszt és művészet című időszaki tárlatot is magában foglalta. Az azóta már véget ért vándorkiállítást egyébként még februárban nyitották meg az Ózdi Muzeális Gyűjteményben, amelyet sok diák és pedagógus is megtekintett. A témán kívül ennek további érdekessége, hogy Ózd volt az első vidéki város, ahová a különleges alkotások eljutottak. A második világháborúhoz, továbbá a vészkorszakhoz kapcsolódó tananyag már az általános iskolák hetedikes, nyolcadikos diákjainak tankönyveiben is szerepel. A tanárok igyekeznek több oldalról megközelíteni, és minél színesebben átadni az ezzel kapcsolatos ismeretanyagot.
„Mindenképpen segít benne, hogy megértsék, hiszen olyan alkotásokat is láthattak, amik ott készültek a lágerekben. Tehát közel jön hozzájuk a téma, kézzelfoghatóvá válik. Bízom benne, hogy ezek a dolgok segítenek őket jobban belevinni ebbe a világba és megértetni, hogy mindenképpen el kell kerülni ezeket a helyzeteket, hiszen most a szomszédunkban is egy háborús konfliktus van, és a kortársaik is elszenvedői lehetnek egy ilyen katasztrófának” - nyilatkozta Ujvári Balázs, a Vasvár Úti Általános Iskola pedagógusa.
A Holokauszt Emlékközpont munkatársaitól a pedagógusok óravázlatokat, segédleteket is kaptak, amelyek a Holokauszt és művészet című tárlathoz kapcsolódnak. Így a kiállítás darabjai nélkül is tarthatnak ilyen jellegű foglalkozásokat. Az emlékközpont, továbbá az Ózdi Muzeális Gyűjtemény közti együttműködésnek köszönhetően további, hasonló jellegű kiállítás szervezése is tervben van.