Ózdi lány nyerte a Torna Diákolimpia Országos Döntőjét. Molnár Noémi, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója már több mint tíz éve a sportág szerelmese.
A koronavírus járvány miatt két éve nem tartották meg a Torna Diákolimpia Országos Döntőjét. Idén azonban újra megrendezték az eseményt Budapesten. Molnár Noémi, a SZIKSZI tanulója is részt vett a versenyen. Az ózdi lány már több mint tíz éve tornázik. Először csak hobbiként indult, de mára már az élete részévé vált a sportág művelése. Felkészülését megzavarta a koronavírus járvány, ugyanis ő is megbetegedett, így voltak olyan napok, amikor csak online formában tudta tartani a kapcsolatot felkészítő tanárával. A döntő napja gyorsan elrepült a versenyzők számára.
„Korán keltünk és hamar oda kellett érni. Viszont hamar elszaladt ez a nap. Nem gondoltam volna, hogy új korcsoportban, új gyakorlatokkal elsőre sikerül megnyernem. Nagyon-nagy örömmel tölt el azóta is. Néha még mindig felfoghatatlan, hogy ezt sikerült megcsinálnom. Nagyon hálás vagyok mindenkinek” - mondta Molnár Noémi, torna diákolimpiai bajnok.
A nemrégiben megrendezett Megyei Torna Diákolimpiát is Noémi nyerte meg. A Miskolcon lebonyolított megmérettetésen felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Testnevelő tanára szerint Noémi nagyon lelkes és szeretettel műveli sportágát. A Torna Diákolimpia Országos Döntőjében megszabott gyakorlatokat kellett végrehajtania minden versenyzőnek.
„Rengeteget készültünk arra, hogy a döntőben hogyan kell majd összpontosítania. Rövidek a gyakorlási idők. Három perc szerenként. Tudni kell, hogy egy országos döntőben 84 fő van bent. Ez a szűknek mondható kör is nagyon bő ezáltal. Az ország minden területéről jöttek az ügyesebbnél ügyesebb versenyzők. És mi is úgy mentünk el, hogy egytől huszonhétig bármi lehet. A legszebb álmunk vált valóra, hogy megnyerte. Tudtuk, hogy jó, de az kérdéses volt, hogy a bírók hogyan értékelik a gyakorlatát, mert ez a pontozásos versenynél igen szubjektív” - nyilatkozta Murányi Judit, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium pedagógusa.
Az edzések a győzelmek ellenére sem állnak meg. Ugyanolyan erőbedobással és elszántsággal gyakorolnak tovább, mint ahogyan azt eddig tették. Noémi tervei között szerepel, hogy jövőre újra megméretteti magát ezen a versenyen.