Munkát keresnek a háborús menekültek

Álláskeresésben segítik a háborús menekült felnőtteket a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Ózdi Új Esély Központjának munkatársai. Már a fiatalok beiskolázásán is dolgoznak.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió több nappali intézménye befogadó helyként funkcionál a háborús menekültek számára. Ide tartozik az ózdi egység is, amely jelenleg tizenhárom ember ellátásáról gondoskodik támogatók közreműködésével. A kárpátaljai magyarok a hónap elején érkeztek. Most hat felnőttnek próbálnak minden támogatást megadni, hogy el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon. Bobcsák Emese, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Ózdi Új Esély Központ intézményvezetője segíti őket ebben.

„Különböző cégekkel már felvettük a kapcsolatot. Folyamatosan történik az önéletrajzok írása, illetve az állásinterjúztatások is. Ebben nyújtunk most leginkább segítséget, hogy az életük tovább folytatásához a megfelelő támogatást megkapják” - emelte ki Bobcsák Emese, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Ózdi Új Esély Központ intézményvezetője.

Ahogy a szülők munkába állásában, úgy a tankötelezett korú gyerekeket beiskolázásban is támogatást nyújtanak. A szervezet munkatársai a helyi köznevelési intézményekkel is felvették a kapcsolatot, így bíznak benne, hogy a fiatalok minél hamarabb tovább folytathatják tanulmányaikat. Az oktatás és álláslehetőségek felkutatása mellett az orvosi ellátásra is nagy hangsúlyt fektetnek.

„A tegnapi nap folyamán meglátogatta intézményünket dr. Vámos Henrietta doktornő, aki a megyében a háziorvosi rendszert fogja össze. Tőle megkapjuk a maximális támogatást a helyileg illetékes házi, gyermek, illetve felnőtt orvosok elérésében. Vannak a menekültek között, akik tartós betegségben szenvednek, így az egészségügyi ellátásuk folyamata nagyon fontos jelen esetben” - hangsúlyozta Bobcsák Emese, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Ózdi Új Esély Központ intézményvezetője.

Városunk önkormányzata és az Ózdi Rendőrkapitányság jelenleg is segíti munkájukat. Az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény családsegítő szolgálata önkénteseket biztosított számukra, akik a nap folyamán jelen vannak és hozzájárulnak a szervezet jelenlegi tevékenységéhez. Hétközben a meleg étkeztetést a Susai Szent Anna Szeretet Otthon Alapítványa, hétvégén pedig az egyik helyi vendéglátó egység biztosítja, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat is igyekszik folyamatosan tenni értük.

„Mindent megadnak nekünk, amire szükség van. Mindent elhoznak nekünk, úgy a gyerekeknek, úgy nekünk ennivalóból. A gyerekeknek játékokat, festményeket, mindent megkapunk, amit szemünk, szánk kíván. Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen ellátást láthatunk” - mondta Ádám Irén.

A gyerekeknek egyébként játszósarkot is kialakítottak. Mindenki jól érzi magát és nagyon hálásak a sok támogatásért. Az előttük álló feladat tehát most már az, hogy jól teljesítsenek az állásinterjúkon, munkát szerezzenek, hogy újra tudják építeni az életüket.

(forrás)