Felolvasó színházi előadással kezdődött az Internet Fiesta

Az Art-Színtér előadásában, Szakonyi Károly: A hentes című darabját láthatták az érdeklődők. Az Internet Fiesta keretében változatos programokkal várják a látogatókat.

Érdeklődőkkel telt meg az Ózd Városi Könyvtár ugyanis elkezdődött az Internet Fiesta. 22 éves hagyománya van annak, hogy minden esztendőben számos helyszínen tartanak programokat. A helyi szakemberek igyekeznek olyan lehetőséget kínálni a látogatóknak, amelyek a lehető legtöbbek ízlésének megfelelnek.

„Az Informatika és Könyvtár Szövetség a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával ebben az esztendőben is életre hívták az Internet Fiesta programsorozatot. Ez március 17-től 24-ig tart. Több programot szerveztünk óvodás korúaktól egészen a nyugdíjas korúakig. Próbáltuk mindenki ízlésének megfelelőt találni. Mivel az internetről van szó és a népszerűsítésről, és ehhez próbáltunk kapcsolódni a programjainkkal” - mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár megbízott intézményvezetője.

A sorozat első állomásaként az Art-Színtér társulatának felolvasó színházi előadását tekinthették meg az érdeklődők. A történet szerint a férj hazaviszi munkahelyi gondjait, képtelen elszakadni a problémáktól. A feleség, mint eddig mindig, otthon várja, de most nem figyel rá. Olyan dolog történt vele aznap, amely talán mindent megváltoztat.

„Szakonyi műveit régebb óta olvashatjuk. Mikor jött ez a lehetőség az MKKP-n belül, hogy a pályázat megvalósul, és el tudunk vinni előadásokat könyvtárakba, akkor elővettük ismét Szakonyi műveit és megnéztük mi az ami aktuális lehet. Ez egy kétszereplős előadás, ez nagyon fontos volt, mert elsősorban könyvtárakban játsszuk, amik kisebb terek. Olyan témát boncolgat, ami a mindennapi életünkben is aktuális. A hentesben párkapcsolati témát fogunk boncolgatni” - nyilatkozta Ernhaft Attila, az Art-Színtér ügyvezető igazgatója.

Az előadást követően a művészek közösen elemezték ki a látottakat a nézőkkel. A könyvtárban a következő napokban többek között olyan programokkal várják majd az érdeklődőket, mint Anime Klub, társasjáték délután, infoklub és Ózd és térsége templomainak kézirat bemutatója is.

(forrás)