Látványosan javul az ózdi Schulcz Bence állapota a decemberi operációnak és a rehabilitációs kezeléseknek köszönhetően. A kisfiú az óvodát is elkezdte, ahová könnyen beilleszkedett.
Bence lábainak jelenleg még egy speciális sín ad támaszt, ám már nélküle is jól boldogul. Az eszközt két héttel ezelőtt kapta, amelyet naponta 3-4 órán át kell viselnie. Tavaly nyáron mindez még elképzelhetetlen volt, hiszen járni akkor még csak egy speciális járókerettel tudott. Emellett az ülés és egyéb mozgásfajták is nehézséget okoztak neki. Ennek oka, hogy születésekor az epilepszia tünetei jelentkeztek nála, ami miatt izomzata merevvé vált. Azért, hogy a kisfiú elindulhasson egy teljes élet felé, operációra volt szükség, amelyet tavaly decemberben Barcelonában végeztek el. Ezt gyógyszeres kezelés és különféle terápiák előzték meg, amelyek a műtét után is hozzátartoznak mindennapjaihoz. A beavatkozásnak, illetve az intenzív rehabilitációnak köszönhetően azonban látványos javulás tapasztalható nála.
Bence türelemmel és szorgalommal végzi a különféle gyakorlatokat. A napokban ért véget egy intenzív, három hetes terápia, ami miatt minden nap Miskolcra kellett utazniuk.
„Rengeteg mindenben látom a fejlődést egyébként, már csak abban is, ahogyan a kezeit tartja. Most már nem az van, hogy sokat van ökölben, hanem sokkal lazább, sokkal szebben tesz át az egyik kezéből a másikba dolgokat. Akkor olyan dolgokkal is próbálkozik már, hogy a kupakot rácsavarja az üvegre, amik amúgy nagyon jó dolgok, hiszen ezeket korábban nem tudta megcsinálni. Most még nem tud szabályosan ülni, de már kifordítja saját magának a lábát, és meg tud ülni „Z” ülésben is” - emelte ki Schulcz Barbara.
A műtét óta ugyan még alig telt el három hónap, mégis óriási a fejlődés, amit a Bencével foglalkozó szakemberek véleménye is alátámaszt. Persze, mivel ez egy folyamat, így a rehabilitációs kezelések, terápiák ezt követően is nagy jelentőséggel bírnak. Azt még nem lehet tudni, hogy a teljes felépülés mennyi időt vesz igénybe, hiszen az több tényezőtől is függ. A kisfiú szívesen végzi a feladatokat, ami gyógyulása szempontjából rendkívül fontos. Bence szeptembertől már óvodába jár.
„Olyan szépen beilleszkedett, hogy igazából nem is vártam tőle ezt. Arra gondoltam, hogy majd egy-két órás dolog lesz az egész, és utána mennem kell majd érte. Ahhoz képest imád járni, ott is alszik, elalszik az óvónővel, amit nem is gondoltam volna. Ezek előtt huszonnégy órában csak velem volt, mindent együtt csináltunk és nagyon szépen be tudott illeszkedni” - mondta Schulcz Barbara.
Bence jövő héten folytatja azt a terápiát, amelyre már korábban is járt. Ez azonban már egy budapesti intézményben lesz, ahol minden hónapban egy hetet tölt el. Kontroll vizsgálat miatt azonban az operációt végző szakemberrel, Nazarov professzorral is találkozniuk kell, aki előreláthatólag júliusban érkezik Magyarországra. Addig egészen biztos, hogy Bence állapota sokat fejlődik majd, amiben egy hamarosan elkészülő gyógycipő is segítséget fog nyújtani.