Tökfaragás és jelmezek – Több óvodában is a tök volt ma a főszerepben
2024. okt. 22.

A Virág Úti Tagóvodában, valamint a Katona József Úti Óvodában is várták a szülőket egy közös családi délelőttre, ahol a gyerekekkel együtt kézműveskedtek és tököt faragtak.

Készülnek a szebbnél szebb töklámpások és faragások a Katona József Úti Óvodában. A Tök jó boszi bulin szülők és csemetéik együtt töltötték a délelőttöt. A már hagyománnyá vált programon a családok betekintést nyerhetnek az óvoda mindennapjaiba. Alkalom nyílik a beszélgetésre, megismerhetik a szülők a kortársakat, az oda járó gyerekeket és a csoportban dolgozó felnőtteket is. A délelőtti rendezvényre sokan ellátogattak.

„A mai nap egy nagyon különleges rendezvény, tulajdonképpen már hagyomány nálunk, hogy minden nevelési év elején szervezünk egy ilyen napot. Ez egy jó gyakorlatunk, egy nyílt nap, amelynek a neve Tök jó boszi buli. Minden ennek a hangulatában zajlik tulajdonképpen, ilyenkor a szülők ellátogathatnak hozzánk minden óvodai csoportba. Ez egy közös barkácsdélelőtt, amit a szülők is mindig nagyon várnak” - mondta Juhász Tamásné, az Ózdi Városi Óvodák igazgatója.

A gyerekek a szülők segítségével készítették el a tökökből az alkotásokat, melyekből kiállítást rendeztek, a legjobbakat pedig jutalmazták is. A kicsik mellett a felnőttek is mindig lelkesen érkeznek erre az eseményre.

„Nagyon jó dolog szülőként belelátni a gyermekünk hétköznapjaiba az óvodában, hiszen van, hogy több időt töltenek már itt, mint otthon. Nagyon jó ez a kezdeményezés, már negyedik éve vagyok itt, először a nagy fiammal, ő tavaly ballagott el, most pedig a kicsivel. Alig várta, hogy kiválasszuk közösen a jelmezt amibe jövünk, meg hogy milyen tököt fogunk faragni” - nyilatkozta Kesziné Tengely Zsófia.

A Katona József Úti Óvoda mellett a Virág úton is megrendezték a tökös napot. A csoportszobákat halloweeni köntösbe öltöztették, ezzel is emelve a rendezvény hangulatát.

„Már régóta készülünk erre a napra. A szülők is nagyon várták, már kérdezték tőlünk, hogy meg lesz-e tartva, mint tavaly. Nagyon nagy lelkesedés fogadja mind a gyerekek, mind a szülők részéről. Itt a szülők is kiélhetik a fantáziájukat, kreativitásukat. Tökfaragással fogjuk kezdeni a napot, és lesz egy csúcspontja, hiszen megkértük a vállalkozó szellemű szülőket, hogy ha beöltöznek nekünk, akkor rendezünk egy rémséges jelmezbemutatót” - emelte ki Galgóczi Beáta, az Virág Úti Tagóvoda igazgatója.

Boszorkány, szellem és más rémisztő jelmezbe bújt gyerekek és felnőttek készítették a különböző alkotásokat. Láthatóan jó hangulatban telt a közös délelőtt.

„A gyerekek nagyon szeretnek óvodába járni, nagyon sok rendezvény van, és nagyon szépen ki van mindig díszítve, erről az óvónők mindig gondoskodnak. Nekem a gyerekek nagyon szeretik ezeket a rendezvényeket, az ünnepségeket, úgyhogy ők nagyon várják” - fogalmazott Gulyás Róbertné.

A közös program lényege az együtt töltött minőségi idő és önfeledt szórakozás. Ezt a rendezvényt minden évben nagyon várják mind a gyerekek, mind a szülők, hiszen fontos szerepet tölt be az életükben. Segíti a kapcsolatteremtést, egymás megismerését és az óvoda életének bemutatását is.

(forrás)