A város oktatási intézményeiben is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Az alkalom tiszteletére műsorral készültek a pedagógusok és a fiatalok.
A Himnusz dallamaival kezdődött a március 15-i ünnepség a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban. 1848. március 15-én kitört a forradalom és szabadságharc. Ennek a dátumnak kiemelt jelentősége van mai napig a magyar történelemben. A nemzeti ünnepről a város valamennyi oktatási intézményében megemlékeztek.
„A magyar nemzeti identitás egyik fontos szimbóluma az 1848/49-es szabadságharc és az ehhez köthető célok megjelenése. Emellett nyilván a kapcsolódó személyek megjelenítése, gondoljunk itt Petőfi Sándorra. Ezért tartjuk nagyon fontosnak nevelési szempontból is, hogy ne csak a városi rendezvényre ösztönözzük a diákjainkat, hogy azon megjelenjenek, hanem iskolai rendezvényeket is megvalósítsunk. Hiszen itt talán elszakad a lexikális tanagyagtól az a szemlélet, amit szeretnénk mindenképpen a nevelési elveink között megjeleníteni” - mondta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.
Az intézmény tizedik osztályos tanulói a hazaszeretethez, a magyarsághoz kapcsolódó dalokat és verseket adtak elő. A repertoárból természetesen nem hiányozhatott a Nemzeti dal sem, amit együtt, közösen szavaltak a fiatalok.
A Vasvár Úti Általános Iskolában több évfolyam tanlói álltak a színpadra. A műsor létrejöttét hosszú hetek betanulási folyamata előzte meg. A táncos lányok magyar motívumokat felvonultató szoknyában, míg akadtak fiúk, akik díszhuszár öltözékben álltak az intézmény aulájában.
A műsort az alsósoknak és a felsősöknek külön-külön is előadták. Az intézmény központjában elhelyezett padokon pedig nemcsak iskolások, hanem óvodások is helyet foglaltak, akik figyelmesen nézték végig a megemlékezést.
„Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc százhetvennegyedik évfordulóját ünnepeljük. A legfontosabb talán az, hogy újra közösen tehetjük ezt meg. Az elmúlt két évben nem nyílt erre lehetőségünk a vírus miatt. Most a Vasvár Úti Általános Iskola egésze, illetve kiegészülve a Katona József úti óvodásokkal együtt tekinthettük meg ezt a műsort. Úgy gondolom, hogy az ünnepek közös megélése talán a legfontosabb, egy ilyen időszakot követően” - fogalmazott ifj. Hák Sándor, a Vasvár Úti Általános Iskola igazgatója.
Az elmúlt két esztendőben a járvány miatt nem lehetett a szokásos formában megtartani a megemlékezést, de idén újra közösen ünnepel a város a Petőfi téren március 15-én. Délelőtt 10 órától Janiczak Dávid, Ózd polgármesterének gondolataival kezdődik az események sora. Az alkalom színvonalát az ÓMI Zenés Színház, a Szabad Szombat Táncegyüttes és az Ózdi Néptánc Egyesület tagjai emelik majd. Városunk vezetői mindenki jelenlétére számítanak, hiszen a 48-as ifjak öröksége fontos, hiszen ők az életüket áldozták azért, hogy a magyar nemzet szabad legyen.