Az Újváros Téri Általános Iskola is csatlakozott ahhoz a gyűjtési akcióhoz, amit a hétvégén indítottak el városunkban. Az intézmény egyik pedagógusa is érintett.
Több ózdi vállalkozó, szervezet és magánszemélyek is segítséget nyújtanak a háborús menekülteknek. Ehhez az akcióhoz csatlakozott az Újváros Téri Általános Iskola is a Magyar Református Szeretetszolgálattal karöltve. Az intézményben tanító Ruszinka Andrea Ukrajnából költözött városunkba, így a hölgy most az elszármazott országában élő családtagjaiért aggódik. Február 24-én sokkos állapotba kerültek, mikor az első híreket hallgatták az ott zajló történésekről.
„Napi szinten beszélünk a hozzátartozókkal. Olvassuk a médiát, a kárpátaljai híradót folyamatosan figyelemmel kísérjük. Interneten, telefonon tudunk velük beszélni napi szinten, félóránként, óránként. Ha pedig nem sikerül, akkor üzenetet írunk nekik. Mindig érdeklődünk a hogylétük felől” - mondta Ruszinka Andrea, az Újváros Téri Általános Iskola pedagógusa.
Utoljára karácsonykor járt Ukrajnában. Férjével együtt próbálják a családtagokat rábeszélni, hogy induljanak el Magyarországra, eddig azonban nem jártak sikerrel, hiszen nem szeretnék otthagyni a felépített életüket. Kollégái folyamatosan érdeklődtek családja hogyléte felől és biztosították arról, ha segítségre van szüksége, számíthat rájuk. Az egyik tanítvány édesanyja a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársa. Felvették vele a kapcsolatot, és tegnap már több doboznyi adomány halmozódott fel az intézmény aulájában.
„Pénteken jelezte, hogy az a nagyközség, ahol született és rokonok, ismerősök, barátok laknak, nekik nagy szükségük lenne tartós élelmiszerre. Rögtön az intézmény oldalán és szülőket értestíve próbáltuk ezt az akció megszervezni. Nem is gondoltuk volna, hogy már hétfőn reggel ennyi adomány össze fog gyűlni” - nyilatkozta Galkóné Szabó Mária, az Újváros Téri Általános Iskola intézményvezetője.
Az adományokat a szeretetszolgálat munkatársai Záhonyra szállítják és onnan fogják szétosztani. Az Újváros Téri Általános Iskolában továbbra is várják a támogatásokat. Tartós élelmiszert, kekszet, tisztálkodószereket, kávét, babaételt, pelenkát. Nemcsak élelmiszerre, hanem ruházatra, takaróra is szükség lehet. Akik szeretnének segíteni bajba jutott embertársaikon az intézményben bármikor leadhatják felajánlásaikat.