Menekülés a valóságból
Holokauszt és művészet címmel nyílt kiállítás az ózdi múzeumban, amelyre számos diák érkezett helyi középiskolákból. A tárlat március végéig tekinthető meg.
Zsúfolásig megtelt az Ózdi Muzeális Gyűjtemény egyik földszinti helyisége, ahová helyi középiskolából érkeztek diákok és pedagógusok, hogy megtekintsék a Holokauszt Emlékközpont időszaki kiállítását. A Holokauszt és művészet címmel nyíló tárlat további különlegessége, hogy ez az első alkalom, amikor annak darabjai vidéki városba kerülnek. A megnyitón elsőként Farkas Péter Barnabás, az ÓMÉK múzeumi ágazatvezetője köszöntötte a megjelenteket. A fiatalok előtt természetesen már nem ismeretlen ez a téma, ám ilyen jellegű tárlaton a legtöbben még nem vettek részt. Így örömmel vették, hogy ellátogathattak ide.
„Az első és második világháborús múzeumban már jártam, ugyanis ez a téma nagyon foglalkoztat engem. Holokauszttal foglalkozó múzeumba még nem volt lehetőségem eljutni” - mondta Csépányi Norbert, az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákja.
A Yad Vashem Intézet gyűjteményéből kiválasztott műalkotások reprodukcióin keresztül nyújtanak bepillantást a holokauszt időszaka alatt inspirált művészet világába. Az eseményen Szaka Attila tolmácsolásában verseket is meghallgathattak a résztvevők, aki Illyés Gyula, Radnóti Miklós és Pilinszky János költeményeiből válogatott. Valamennyi kiválasztott mű 1939 és az 1945 közötti időszakból származik, húsz olyan alkotótól, akiknek majdnem a fele veszítette életét a vészkorszakban. A különféle technikával készült képek alatt többek között születésük körülményeiről is olvashattak a jelenlévők.
„Én úgy gondolom, hogy a mai generációkat nagyon fontos felvilágosítani ezekről az eseményekről, hogy tudatában legyenek annak, milyen világ volt akkor, miket kellett elszenvednie az akkori embereknek. Most pedig, a régi időkhöz képest mennyiben változott a világ” - emelte ki Kankulya Bence, az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákja.
Goldmann Márta, a Holokauszt Emlékközpont munkatársa is köszöntötte a résztvevőket, aki több érdekességet is elmondott az alkotókról és a vészkorszak idejében született művekről.
„Úgy gondoljuk, hogy ezek olyan műalkotások, amik a holokauszt során keletkeztek, nagyon különleges körülmények között. Táborokban, vagy a vészkorszakban. Nagyon érdekes módja ez a holokauszt megközelítésének oktatási szempontból, mert így a művészeten keresztül a gyerekeket jobban meg lehet ragadni, hogy bevonjuk őket beszélgetésekbe. Nincsen jó és rossz válasz, nem kell hozzá művészettörténésznek lenni, vagy történelem tanárnak” - nyilatkozta Goldmann Márta, a Holokauszt Emlékközpont munkatársa, oktatási szakértő.
A kiállításhoz egy pedagógiai anyag is tartozik, amely nagy segítséget jelenthet a középiskolák tanárainak, hogy ezt a témát komplexebben is körüljárhassák a diákokkal. A tárlat megnyitójáról bővebben is beszámolunk majd jövő heti, Kaleidoszkóp című kulturális magazinunkban, amelyben további érdekességekről is hallhatnak.
![Az eseményre Goldmann Márta, a Holokauszt Emlékközpont munkatársa is városunkba látogatott. Az eseményre Goldmann Márta, a Holokauszt Emlékközpont munkatársa is városunkba látogatott.](https://www.ozd.hu/static/7612_s.jpg)
![Bukovinszky Zsolt az ÓMÉK ügyvezetője és Fábián-Dobos Eszter, az ÓMÉK művelődési ágazatvezetője a kiállítás megnyitóján. Bukovinszky Zsolt az ÓMÉK ügyvezetője és Fábián-Dobos Eszter, az ÓMÉK művelődési ágazatvezetője a kiállítás megnyitóján.](https://www.ozd.hu/static/7613_s.jpg)
![A kiállított képek 1939 és 1945 között születtek. A kiállított képek 1939 és 1945 között születtek.](https://www.ozd.hu/static/7614_s.jpg)
![A vészkorszak idején élők a háború borzalmait próbálták művészi módon megörökíteni az utókor számára. A vészkorszak idején élők a háború borzalmait próbálták művészi módon megörökíteni az utókor számára.](https://www.ozd.hu/static/7615_s.jpg)
![A képek alatt az alkotóról és a mű keletkezésének körülményeiről is olvashattak a résztvevők. A képek alatt az alkotóról és a mű keletkezésének körülményeiről is olvashattak a résztvevők.](https://www.ozd.hu/static/7616_s.jpg)
![A Holokauszt Emlékközpont utazó kiállításának egyik különlegessége, hogy ez az első alkalom, amikor annak darabjai vidéki városba érkeznek. A Holokauszt Emlékközpont utazó kiállításának egyik különlegessége, hogy ez az első alkalom, amikor annak darabjai vidéki városba érkeznek.](https://www.ozd.hu/static/7608_s.jpg)
![Farkas Péter Barnabás, az ÓMÉK múzeumi ágazatvezetője köszönti a kiállításmegnyitó résztvevőit. Farkas Péter Barnabás, az ÓMÉK múzeumi ágazatvezetője köszönti a kiállításmegnyitó résztvevőit.](https://www.ozd.hu/static/7609_s.jpg)
![Az időszaki tárlat megnyitójára helyi középiskolákból érkeztek diákok és pedagógusok. Az időszaki tárlat megnyitójára helyi középiskolákból érkeztek diákok és pedagógusok.](https://www.ozd.hu/static/7610_s.jpg)
![A résztvevők Illyés Gyula, Radnóti Miklós és Pilinszky János költeményeit is meghallgathatták Szaka Attila tolmácsolásában. A résztvevők Illyés Gyula, Radnóti Miklós és Pilinszky János költeményeit is meghallgathatták Szaka Attila tolmácsolásában.](https://www.ozd.hu/static/7611_s.jpg)