Pályakezdésben segítenek
Hírek
2022. febr. 7.

Pályakezdésben segítenek

Ingyenes elvégezhető modulok segítségével támogatja a pályakezdő fiatalokat az álláskeresésben a McDonald’s és a United Way Magyarország Alapítvány.

A McDonald’s ózdi étterme 2021. december 17-én nem csak a vendégek számára nyitotta meg kapuit. A cég ugyanis olyan projektek megvalósításához biztosított forrást, amelyek a helyi fiatalok sikeres pályakezdését, továbbá a munkaerőpiacra történő belépését segítik elő helyi civil szervezetek segítségével. Így a vállalat a United Way Magyarország Alapítvánnyal összefogva támogatja az Ózdi „Kerisek” Alapítvány, Tudatos pályakezdők programját, amelyet az ÓMI Zenés Színházzal és az Ózdi Fiatalokért Egyesülettel közösen valósít meg.

„A projekt alapelképzelése az egy hét modulos mentori csomag tulajdonképpen, ami nagyban segítené véleményünk szerint a pályakezdő fiatalokat abban, hogy munkát találjanak, tehát hogy sikeresen helyezkedjenek el a munkaerőpiacon. Figyelembe véve a fiatalok szokásait arra gondoltunk, hogy kicsit intenzívebb, kevesebb óra tartalmú, vagy foglalkozástartalmú modulokban gondolkodtunk. Azért modulokban gondolkodunk, hogy lehessen szelektálni, hogy a fiatal választhasson abból, ami őt esetleg érdekli” - emelte ki Hajdu Krisztián, az Ózdi „Kerisek” Alapítvány kuratóriumi elnöke.  

Az érdeklődők tehát több modul közül is választhatnak. Ezeken belül többek között képet kaphatnak arról, milyen álláskeresési technikák, önéletrajz típusok léteznek, de megtudhatják azt is, melyek a kötelező elemei egy munkaszerződésnek. Ám a családi költségvetésről, a mindennapi pénzügyekről is sok hasznos dolgot megtudhatnak. Abban is segítenek nekik, hogyan viselkedjenek, kommunikáljanak egy állásinterjún. A foglalkozások márciustól indulnak, amikor szerdai és csütörtöki napokon, a délutáni órákban várják az érdeklődőket. A projektben az ÓMI Zenés Színház Egyesület és az Ózdi Fiatalokért Egyesület is részt vesz. Ők további modulokkal egészítik ki az Ózdi „Kerisek” Alapítvány kínálatát.

„Igazából várjuk azokat a középiskolába járó fiatalokat, azokat a fiatal felnőtteket, akik már a középiskolából kikerültek és szeretnének a munkaerőpiacon elhelyezkedni és úgy érzik, hogy a beszédtechnika, a drámapedagógia, a színpadi mozgás, hangképzés segítene az ő elhelyezkedésükben. Én azt gondolom, hogy igen, hiszen akár egy vizsgaszituációban, akár egy munkaerőpiaci elhelyezkedésnél történő felvételi elbeszélgetés során erre nagyon nagy szükség lehet” - mondta Szaka Attila.

Az ÓMI Zenés Színház Egyesület által február közepén indított drámapedagógiához és beszédtechnikához kapcsolódó foglalkozásokat péntek délutánonként tartják majd az Olvasóban. Fontos kiemelni, hogy jelentkezni minden modulra külön is lehet, de párhuzamosan több is végezhető. Mindezek után egy záróesemény következik majd, amelynek keretében helyi és országosan is ismert nagyvállalatok HR menedzsereinek közreműködésével egy fiktív állásinterjún vehetnek részt a fiatalok. A „Tudatos Pályakezdők Program” azonban ajándékokkal is igyekszik ösztönözni a jelentkezőket, akik szorgalmukért és kitartásukért mozijegyet, ruhavásárlási utalványt, de akár egy tabletet is nyerhetnek. A modulokon való részvétellel kapcsolatban a SZIKSZI elérhetőségein, továbbá a 06-70/367-8967-es telefonszámon és a szaka.attila@ozd.hu e-mail címre írva lehet érdeklődni.