Táblával is jelölik
Város
2022. jan. 18.

Táblával is jelölik

Folyamatosan bővítik a térfigyelőrendszert városunkban. Az eszközök jelenlétét táblával is jelzik a lakosságnak. A kameraképet az Ózd Városi Rendészet munkatársai figyelik.

Még tavaly, december kilencedikén a testületi ülésen egyhangúlag fogadták el azt a javaslatot a döntéshozók, amely szerint térfigyelőkamerákat szereljenek fel a Bíben-völgybe és a Civil Ház környékére egyaránt. Az eszközök ottlétéről már táblák is tájékoztatják a lakosságot. Ezeket ma reggel helyezték ki az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai, az Ózd Városi Rendészet képviselőinek közreműködésével. A kameraképet a rendészet dolgozói figyelik.
 
„Bízunk benne, hogy sokban megkönnyíti majd az életünket. Egyszer talán bűnmegelőzésről is szó lehet. Illetve az Árpád vezér útnak, a hármas körzetnek ez a központja. Koccanásos belesettől kezdve egyéb más dolgok is történtek már itt. Nagyon reméljük, hogy ezeket a dolgokat megelőzhetjük, illetve ha mégis megtörténnek, akkor könnyebben felderíthetjük őket” - emelte ki Angyal Béla, területi képviselő.

A Bíben-völgyben tavaly szeptemberben több filagóriát helyeztek ki. Ez a terület a helyiek egyik népszerű kirándulóhelye, nagy érdeklődés övezi. Az elemeket azonban nem sokáig csodálhatták eredeti állapotában az arra járók, hiszen már most rongálódás nyomai láthatóak rajta.

„Ezért fontos ez a kamera, hogy illetéktelenek és rossz szándékú személyek ne rongálják meg azokat a berendezéseket, melyek a lakosság használatára a szabadidő eltöltéséhez helyeztettünk el itt. Ettől azt reméljük majd, hogy a megfelelő technikai színvonallal rendelkező eszköz a bűnesetek felderítésében, és majd a megelőzésben is jó szolgálatot fog tenni” - mondta Farkas Péter Barnabás, területi képviselő.

Egyébként a város területén körülbelül ötven térfigyelésre alkalmas eszköz van szétszórva. Ennek létszámát idővel szeretnék majd bővíteni. Ezek mind elősegítik a város biztonságosabbá tételét.