Pattogott a labda

Kispályás labdarúgó-bajnokságot rendeztek a hétvégén a Marosi István Városi Sportcsarnokban. A szépszámú érdeklődő előtt a Flamengo együttese bizonyult a legjobbnak.

Hosszú idő elteltével újra pattogott a futball labda a Marosi István Városi Sportcsarnokban. Az Újév-kupát az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az Ózdi Sport- és Élményközpont közös szervezésében bonyolították le. A torna sikerességét jól mutatja, hogy a helyi csapatokon kívül a szélesebb régióból is érkeztek együttesek.

„Sajnos az előző években elmaradt a pandémiás helyzet miatt a torna megszervezése, most már a törvény engedte ezt. Tizenkét csapat vett a tornán részt. Nemcsak helyi csapatok voltak, hanem Kazincbarcikáról is jöttek, illetve Sajószentpéterről két gárda is érkezett. Egy nagyon színvonalas torna volt, a döntő kifejezetten nívósra sikeredett” - mondta Váradi József, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Az eseményen jellemző volt a baráti hangulat, de szikrázó összecsapásokból sem volt hiány. A kétnapos rendezvény végére már csak négy alakulat maradt versenyben. A harmadik helyért a Sajószentpéter és a Boca Juniors mérkőzött meg, amelynek végén az előbbi csapat szerezte meg a bronzérmet. A döntőben NB-s labdarúgót is felvonultató Közösen Ózdért fantázianevű együttes küzdött meg a Flamengóval. A színvonalas és fordulatos mérkőzés után az utóbbi, nagy múltú kispályás klub emelhette magasba a trófeát. A győztesek már egy ideje készültek a megmérettetésre.

„Készülünk egy pár hete, heti kétszer-háromszor. Vártuk a tornát és örülök, hogy megnyertük” - nyilatkozta Kiss Armand Béla, a Flamengo játékosa.

A finálé résztvevői kitettek magukért, hiszen egy rendkívül látványos és izgalmas mérkőzéssel szórakoztatták a publikumot. A Közösen Ózdért csapata a 4-3-as végeredményt szomorúan, de sportszerűen vette tudomásul.

„Csalódottak vagyunk, de majd holnapra megszépül” - fogalmazott Porcs László, a Közösen Ózdért csapatvezetője.

Az eredményhirdetésen a díjakat Kellóné Mezőtúri Márta az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke adta át. Külön elismerésben részesültek a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó labdarúgók. A gólkirályi címet Horváth Sándor szerezte meg. A legjobb játékosnak Ádám Ferenc bizonyult, míg a legjobb kapusnak járó díjat Seres Sándor kapta.

(forrás)