Kiemelt riasztás
Hírek
2022. jan. 5.

Kiemelt riasztás

Kigyulladt kedden egy borsodnádasdi ingatlan. Egy szoba és a tetőszerkezet kapott lángra. Az eset során egy személy súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrséget a mentőket és a tűzoltókat is riasztották, ahhoz a esethez, amely tegnap este Borsodnádasdon történt. A katasztrófavédelem egységei nagy erőkkel érkeztek a helyszínre. A felderítést követően kiderült, hogy a Vajdavár út 11. szám alatt álló családi ház egyik szobája kapott lángra, majd a tűz átterjedt a tetőszerkezetre. A tűzoltók a mentés során egy gázpalackot is találtak, amelyet eltávolítottak az égő épületből.

„Kollégáim II-es kiemelt riasztási fokozatban vonultak a helyszínre. Ez az összes ózdi szert érinti, valamint a pétervásárai őrs szere érkezett ki a helyszínre. Ezenkívül a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat a tűzvizsgálati cselekményt kezdte meg. Kiérkezéskor megállapították, hogy a ház egy helyisége és a födém ég. 3 db C-sugárral avatkoztak be. A helyszínen egy gázpalackot kimenekítettek az épületből és azt hűtéssel veszélytelenítették” - mondta Tőkés Tamás, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsokság tűzoltóparancsnoka.  

Leégett tetőszerkezet, a ház mellé hullott összetört cserepek, kitört ablaküveg. Ez a látvány fogadta ma délelőtt a szomszédos településen élőket. Helyszínen szerzett információink alapján egy férfi és egy nő tartózkodott a lakóházban az eset bekövetkezésekor. A nő az alsó szinten aludt, amikor érzékelte a füstöt és kimenekült az utcára. A férfi az emeleten tevékenykedett és a rokonok által elmondottak alapján az ő felelőtlen viselkedése okozta a tüzet. Az érintett súlyos sérüléseket szenvedett.

„Most tudtam meg én is reggel, hogy nagynénéméknek leégett a házuk. Ott van neki az unokája, és sajnos nagyon megégett. Szerintem valamit szívott, mert szokott füves cigiket szívni. Valószínű elaludt és úgy éghetett le a lakás” - nyilatkozta Váradi Károly.

A lánglovagok hatékony beavatkozásának köszönhetően hamar sikerült megfékezni a tüzet, illetve a gázpalack eltávolításával megakadályozták a még nagyobb tragédiát. A káresetet követően a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat tűzvizsgálatnak vetette alá a területet.