Kétszáznegyven millió forintból újul meg a Sajóvárkonyi Általános Iskola épülete. A fejlesztésnek köszönhetően az intézmény kívül, belül megszépül.
Az egykori ÁFÉSZ épületet az 1900-as évek elején hozták tető alá. Akkor katonai hadkiegészítő parancsnokságként funkcionált. A későbbiekben pedig egyfajta irodaházként működött. Az iskolában időközben megnövekedett gyermeklétszám tette indokolttá a terjeszkedést, így 1990 körül vették ezt a helyszínt is birtokba a fiatalok. Huszonöt éve tanulnak itt az alsó tagozatosok. Az idők folyamán azonban repedések jelentek meg a falakon, amely aggodalommal töltötte el az intézményvezetőt. Kétszer is megvizsgáltatta statikai szempontból az épületet, amelyről kiderült, hogy süllyed és ez balesetveszélyes is lehet.
„Ezért fordultunk a fenntartóhoz, vagyis a Kazincbarcikai Tankerületi Központhoz. Rajtuk keresztül az Emberi Erőforrások Minisztériumához és a Klebelsberg Központhoz. Akik látták, hogy ez mekkora problémát jelent, és mintegy 240 millió forintot hagytak jóvá az épület a felújításra. Nagyon örültünk ennek, hiszen ez Sajóvárkony egyetlen emeletes épülete. Hozzákezdtek a munkákhoz, ami alapvetően a statikai megerősítéssel kezdődött” - mondta Obbágy Csaba, a Sajóvárkonyi Általános Iskola intézményvezetője.
Ezt követően megoldották a talajvíz elvezetését és a pincét is víztelenítették. A munkálatok sora az épület külső hőszigetelésével folytatódott. Többek között megszüntettek egy utcafronti bejáratot. Minden nyílászárót kicseréltek. Új tetőszerkezetet készítettek és villámvédelmi szempontból is biztonságossá tették az intézményt. De nem csak kívülről történt változás, belül is mindent rendeznek.
„Először az aljzatot kellett felbontani, parketta és hajópadló volt vegyesen. Felbontották és lebetonozták. Teljesen új a fűtésrendszer. Ami eddig nem volt és nagy örömünk, hogy hideg-meleg víz, tehát most már meleg víz is lesz a gyerekek számára az épületben. Megoldódott a szennyvízelvezetés, sikerült rákötni a gerinchálózatra” - tette hozzá Obbágy Csaba, a Sajóvárkonyi Általános Iskola intézményvezetője.
Az egykori padlózatot hideg és meleg burkolatok váltják. Villanyszerelési szempontból teljesen átvezetékelték az épületet. Újak a konnektorok, kapcsolók és egy riasztórendszert is kiépítettek.
A Sajóvárkonyi Általános Iskolában október közepén kezdődtek el a munkálatok. A feladatokat több vállalkozó bevonásával végzik és igen jól, haladnak. A tervek szerint a 2022-es esztendőt már egy teljesen megújult épületben kezdhetik.
Jelenleg a belső és külső festések zajlanak, de hétvégére már az állványok is eltűnnek. Több évtizedes problémák oldódnak most meg viszonylag rövid idő alatt. A felújításnak köszönhetően a gyerekek és pedagógusok is sokkal komfortosabb körülmények között tanulhatnak és dolgozhatnak.