Magabiztos játékkal tartotta itthon a bajnoki pontokat az ÓAM-Ózdi KC az FTC-Diagnosticum U21 ellen. A megszerzett 10 pontjuknak köszönhetően a tabella 6. helyén telelnek.
Jól indult a Fradi U21 elleni mérkőzés, hiszen Nyeste Balázs találatával kezdődött az összecsapás. A vendégek több hiányzóval érkeztek, a mieink pedig dominánsan léptek fel. Ennek köszönhetően már az első percekben előnybe kerültek és folyamatos nyomás alatt tartották a zöld-fehéreket. Az első játékrész végén 12-6-os hazai vezetésnél mentek szünetre a felek. A második félidőben sem pihentek a srácok. Bár ez alakalommal is vétettünk technikai hibákat, a nagyobb különbség ellenére is végig koncentráltunk és küzdöttünk. A találkozó utolsó periódusában mindkét együttesben lehetőséget kaptak a legfiatalabbak. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KC – FTC-Diagnosticum 27-16.
„Gratulálok a csapatnak, hogy teljesítették azt, amit kitűztünk a héten. Még akkor is, ha a Ferencváros nem abban az összeállításban érkezett, ahogy vártuk, sőt elég viharvertek voltak. Ezt is most tudtuk meg egy órával a meccs előtt. Ennek ugye az a veszélye, hogy mennyire tudják a játékosok komolyan venni, és teljes tűzzel végigcsinálni a teljes meccset” - nyilatkozta Kocsis Csaba, az ÓAM-Ózdi KC vezetőedzője.
A Ferencváros U21-es csapata számára nem úgy alakult a bajnokság, ahogy azt tervezték. Kiss György vezetőedző arról is beszélt, hogy folyamatosak a sérüléseik és a különböző betegségek sem kerülték el őket.
„Jobb volt az Ózd nyilván. A felnőtt játékosainkat nem kapjuk meg most már zsinórban. Olyan hat betegünk van, és ketten az ifi válogatott összetartásán vesznek részt. Olyan játékosok játszottak, akik nem szoktak NB I/B-ben szerepelni. Az Ózdnak gratulálok, kihasználták, hogy ilyen kerettel érkeztünk” - mondta Kiss György, az FTC-Diagnosticum U21 vezetőedzője.
A mostani győzelemnek köszönhetően összesen tíz ponttal zártuk az alapszakasz őszi idényét. Ezzel a tabella 6. helyén telel a csapat, pontegyenlőséggel a Cegléddel és a DEAC-al. Folytatás 2022. február 5-én Debrecenben.