Hírarchívum

Intézményvezetői dicséreteket kapott dolgozók.
Oktatás
2023. jún. 9.

Az óvodapedagógusokat köszöntötték az Olvasóban. Az eseményen ketten Pedagógiai Szolgálati Emlékérmet vettek át, tízen pedig intézményvezetői dicséretet érdemeltek ki.

Janiczak Dávid, városunk polgármestere is köszöntötte a látogatókat és írókat.
Kultúra
2023. jún. 9.

A 94. Ünnepi Könyvhét és a 22. Gyermekkönyvnapok alkalmából szervezett programot az Ózdi Városi Könyvtár, Könyvheti Kavalkád címmel. A programnak a Civil Ház nagyterme adott otthont.

Különböző nemzetzászlókat tartanak a magasba a diákok a Békefutáson.
Sport
2023. jún. 9.

Egység-Otthon Békefutást tartottak ma városunkban. A rendezvényen több mint száz diák vett részt. A békefáklyát a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai vihették.

A visegrádi négyes találkozón csehországi, lengyelországi, magyarországi és szlovákiai sportemberek vettek részt. Csoportfotó valamennyi ország képviselőjéről.
Sport
2023. jún. 9.

Olimpiai edzőtáborban készülhettek a Pitbull Team versenyzői Szlovákiában. Soós Lajos tanítványai főként az erőnlét és állóképesség megszerzésére fektették a hangsúlyt az öt nap alatt.

Az ifjú sportoló a célra koncentrál.
Oktatás
2023. jún. 8.

Kézilabda edzést tartottak az Újváros Téri Általános Iskolában. A játékos gyakorlatokon összesen ötvenöt elsős, másodikos és harmadikos diák vett részt.

Az esemény plakátja.
Kultúra
2023. jún. 8.

Falusi Mariann, rádiós- és televíziós műsorvezető lesz a PóZdium vendége június 12-én, hétfőn az Olvasóban. A délután fél hatkor kezdődő eseményre jegyek még válthatók.

Birta Brigitta az ÉVA magazin főszerkesztője.
Hírek
2023. jún. 8.

Az ózdiak az országos sajtóban is megállják a helyüket. Birta Brigitta lett az ÉVA Magazin főszerkesztője. Az Instyle Mennél, egykori kollégánk Lendvai Zsolt tevékenykedik vezető szerkesztőként.

Az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola csapata töri a fejét a keresztrejtvényes feladványon.
Kultúra
2023. jún. 7.

„Romavilág” címmel rendeztek cigány népismereti vetélkedőt az Ózdi Városi Könyvtárban. Öt csapat, összesen húsz diák mérte össze tudását.

Népdalversenyt rendeztek a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban.
Kultúra
2023. jún. 7.

Népdalversenyt hirdetett a vármegyében élők számára Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata. Az egyik területi versenyt a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban rendezték meg.

Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsokság tavalyi évi beszámolójából látható többek között, hogy rekordszámú szárazfűtűzhöz vonultak.
Hírek
2023. jún. 7.

Szárazfű és lakástűzből sem volt hiány 2022-ben. Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsokság tavalyi évi beszámolójából látható többek között, hogy rekordszámú szárazfűtűzhöz vonultak.

Távoli kép a liturgia lebonyolítóiról.
Egyház
2023. jún. 6.

Megtartotta első önálló miséjét Marczi András, akit pünkösdkor szenteltek görögkatolikus áldozópappá. Egyelőre Ózdon folytatja tovább szolgálatát.

Összegyűlt a csapat, hogy megbeszéljék a taktikát.
Sport
2023. jún. 6.

Ózdra látogatott a Barca Academy Hungary delegációja. A sportszervezet a Csépányi Általános Iskola és a II. János Pál Katolikus Általános Iskola diákjainak tartott edzést a Hódoscsépányi Sportpályán.

Barcelonai látkép.
Hírek
2023. jún. 6.

Az elmúlt évekhez képest már most egyre több pihenni vágyó hazai és külföldi látogató keresik fel városunkat, miközben az ózdiak körében is egyre népszerűbbek a hazai és külföldi nyaralások.

Az önkormányzat koszorúja háttérben az emlékművel.
Város
2023. jún. 5.

Csendes koszorúzással tisztelegtek a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján Ózd Város Önkormányzatának vezetői, akikhez a motorosok is csatlakoztak.

Távoli kép az egyik versenyző autóról.
Sport
2023. jún. 5.

Több mint hatvan versenyzővel indult újra a rallysprint. A szervezők egyszerre két versenyt bonyolítottak le. Az Intercars Ózd Rallysprintet és az Art-Sprintet.

Csoportkép a résztvevőkről.
Hírek
2023. jún. 5.

Susán is megemlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójáról. Civil szervezetek, politikai pártok, valamint magánszemélyek gyűltek össze.

A Jázmin Női Kar éneklés közben a karzatból lefényképezve.
Egyház
2023. jún. 5.

Megtartották a IX. Felvidéki-Magyar Kórustalálkozót. Az ÓMÉK által szervezett eseménynek az Ózdi Evangélikus Templom adott otthont. Három kórus mutatkozott be.

Távoli kép a Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Dobcsapat tagjairól.
Kultúra
2023. jún. 5.

Az Olvasóban rendezték a XXVI. Nemzetközi Kulturális Találkozót, amelyet a Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány szervezett. Volt többek között kerekasztal-beszélgetés és dobkoncert is.

Távoli kép a végzős gyerekek egy részéről.
Oktatás
2023. jún. 2.

Harminchárom nagycsoportos ballagott el tegnap délután a Katona József Úti Óvodából. A gyerekek versekkel és énekekkel készültek az ünnepségre, amelyen családjaik is részt vettek.

Távoli kép a szereplőkről.
Oktatás
2023. jún. 2.

Trianoni megemlékezést tartottak a SZIKSZI-ben. Idén az a bírósági tárgyalás elevenedett meg a tornateremben, amely során nagy területeket csatoltak el hazánktól.

A tanulók szívják magukba az információkat.
Oktatás
2023. jún. 2.

A Polgármesteri Hivatalba látogattak a Bolyky Tamás Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói. A fiatalok hasznos információkkal gazdagodtak az önkormányzat működéséről.

Zenés, táncos programmal kedveskedtek a Szív Klub tagjai a Kézenfogva Gondozóház lakóinak.
Kultúra
2023. jún. 2.

Zenés, táncos programmal kedveskedtek a Szív Klub tagjai a Kézenfogva Gondozóház lakóinak. A szabadtéri eseményre sokan kíváncsiak voltak.

Labdát dobál egy család a kis medencében.
Szabadidő
2023. jún. 1.

Újra kinyitotta kapuit az Ózd Városi Strand, mától a sportszervezetek is itt tartják majd edzéseiket. A jegyárak kismértékben ugyan, de emelkedtek tavalyihoz képest.

Megállni tilos közúti jelzőtáblák a Bem utcában.
Város
2023. jún. 1.

Több megállni tilos közúti jelzőtáblát is kihelyeztek a városban a lakosság kérésére. A Bem úton és a Március 15. utca környékén is nagyobb odafigyeléssel kell közlekedni a jövőben.

Író-olvasó találkozót tartott Vig Balázs az Ózdi Városi Könyvtárban.
Kultúra
2023. jún. 1.

Író-olvasó találkozót tartott Vig Balázs az Ózdi Városi Könyvtárban. Az alkotó legismertebb könyveit mutatta be a gyerekeknek, melyeknek főszereplője Todó.

Új speciális takarófólia a nagy medencén. Energiahatékonysági szempontból volt indokolt a fejlesztés.
Szabadidő
2023. máj. 31.

Holnap reggel kinyit az Ózd Városi Strandfürdő. Minden nap reggel kilenctől, este fél hétig várják a kikapcsolódni vágyókat.

A véradás előtt regisztrálnak a donorok.
Egészség
2023. máj. 31.

Véradást tartottak ma az Árpád vezér út 22-es szám alatt. A véradás egy kifejezetten jótékony cselekedetnek minősül. Ottjártunkkor, közel ötvenen adták segítségüket.

Pillanatkép a kutyás bemutatóról.
Hírek
2023. máj. 31.

Ujjlenyomat olvasás, eszközökkel való megismerkedés és kutyás bemutató is része volt az Ózdi Rendőrkapitányság pályaorientációs napjának.

Egyeztetés a chorzówi városházán. A két város képviselői ültek egy asztalhoz.
Hírek
2023. máj. 31.

Elsősorban a turisztikai pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatcsere miatt utazott egy ózdi delegáció Chorzówba. Mindkét fél számára hasznos volt a találkozó.

Mischinger Ferenc római katolikus plébános és érseki tanácsos imádkozott az elesettek lelki üdvéért.
Város
2023. máj. 30.

Koszorúzással emlékeztek meg az ózdiak a Magyar Hősök Emléknapja alkalmából a sajóvárkonyi római katolikus templom kertjében található emlékműnél azokról, akik életüket áldozták a hazáért.

Janiczak Dávid polgármester vezeti a dodgem-et.
Város
2023. máj. 30.

Játékra invitálta a gyerekeket Janiczak Dávid polgármester és Féder József, a Féder Utazó Vidámpark társtulajdonosa. A fiatalok kipróbálhattak minden játékot.

Az énekesnő népszerű Disney dalokat adott elő.
Szabadidő
2023. máj. 30.

Vidám játékok, alkotó sátrak és színes programok várták az Ifjúsági Parkba látogató családokat május utolsó vasárnapján a Városi Gyermeknapon.

Ülésezett az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa.
Kistérség
2023. máj. 30.

Az Ózd Kistérség Többcélú Társulása 2022. évi zárszámadását, maradványának felhasználását fogadták el a tagok a ma délelőtti társulási tanácskozáson.

Hírek
2023. máj. 30.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár interaktív előadását hallgathatták meg az érdeklődők a Digitális Erőműben a most indult Polgári Est keretében.

Rakaca.
Hírek
2023. máj. 30.

Célkeresztben a tiszta víz titka - Három részes szemléletformáló program az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. megvalósításában.

Kultúra
2023. máj. 27.

Kovács Kati 120 perces koncertje felejthetetlen élményekkel gazdagította a közönséget. Az előadásra, a megye több településéről és a fővárosból is érkeztek rajongók.

A két csapat a mérkőzés végén.
Sport
2023. máj. 26.

Az ózdi rendőrök ellen játszott barátságos mérkőzést az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola leány focicsapata. Az eredmény döntetlen lett, végül büntetőpárbajjal nyertek a lányok.

Marton Zsolt, a Neutrik ózdi gyárának ügyvezető igazgatója.
Hírek
2023. máj. 26.

Teljessé vált a Neutrik helyi menedzsmentje, kiválasztották az ügyvezető igazgatót is az ózdi gyár élére. Marton Zsolt Székesfehérvárról érkezett városunkba.

Az úszásoktató a következő feladatot mutatja be a gyerekeknek.
Sport
2023. máj. 26.

Az ingyenes óvodai úszásoktatásnak nyáron is az uszoda ad majd otthont. Az intézményben takarékossági okokból idén nem engedik le a medencéket, így a gyerekek oktatása zavartalan marad.

Gyereknapot tartottak az Ózdi Városi Óvodák Tétény Vezér Úti Tagóvodájában.
Oktatás
2023. máj. 25.

Gyereknapot tartottak az Ózdi Városi Óvodák Tétény Vezér Úti Tagóvodájában. A kicsiknek az intézmény udvarán több helyszínen, sokféle programot biztosítottak az óvodapedagógusok.

Az égszínkék égbolton egy felhőn keresztül süt át a Nap.
Egészség
2023. máj. 25.

A napsugárzás elleni védekezésre hívják fel a figyelmet a szakemberek. 11 és 15 óra között lehetőleg kerüljük a napozást, valamint használjunk naptejet és napszemüveget is.

Az előadás pillanata.
Kultúra
2023. máj. 25.

„Családi kaland a vad Mexikóban” címmel tartott előadást a városi könyvtárban dr. Biczó Andrea, gyógyszerész a Világjárók sorozat vendégeként.

Dr. Kozup Sándor mesél a gyerekeknek a megfelelő gondoskodás fontosságáról.
Oktatás
2023. máj. 25.

Felelős állattartásról tanulhattak a Vasvár Úti Általános iskola diákjai. A témát a Kékcsillag Segítőkutyás Egyesület bevonásával mutatták be a gyerekeknek.

Az ÓVTV élőben közvetíti a képviselő-testületi ülést.
Önkormányzat
2023. máj. 24.

Az Ózdi Rendőrkapitányság, a Tűzoltóparancsnokság, a Polgárőrség, a Polgármesteri Hivatal és öt önkormányzati cég tavalyi tevékenysége is napirenden volt a mai képviselő-testületi ülésen.

Egy érdeklődő a kiállításon.
Kultúra
2023. máj. 24.

Megnyitotta kapuit az ózdi látogatók előtt Szathmáry-Király Ádám nemzetközileg elismert fotóművész „Hetvenhét” című életmű-kiállítása a Digitális Erőmű Csarnok Galériájában.

A Meteor Lövészklub csapata.
Sport
2023. máj. 24.

Sikerrel szerepeltek a Meteor Lövészklub versenyzői az Országos Diákolimpia Sportlövészet döntőjében és megőrizték a korábban elnyert vándorkupát.

Dr. Almási Csaba, Janiczak Dávid és Kiss Sándor a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén.
Önkormányzat
2023. máj. 23.

Önkormányzati cégek beszámolója és ingatlanértékesítés is szerepelt a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság napirendi javaslatai között. Minden határozattervezetet elfogadtak a tagok.

Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság ülésének vezetői.
Önkormányzat
2023. máj. 23.

Összeült az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, akik listáján négy napirendi javaslat szerepelt.

Nemzetkapitányok találkozóját tartottak a Vitkó Lovastanyán.
Kultúra
2023. máj. 23.

Nemzetkapitányok találkozóját tartottak első alkalommal a Vitkó Lovastanyán. A hagyományőrző konferenciára a határon túlról is érkeztek.

Csikász Judit Cecília büszkén vette át a díjat.
Oktatás
2023. máj. 23.

Bonis Bona elismerésben részesült Csikász Judit Cecília, a Vasvár Úti Általános Iskola egyik pedagógusa. A díjat kiváló tehetségfejlesztő kategóriában vehette át.