Közösségi program
Egyház
2021. nov. 29.

Közösségi program

Adventi koszorúk készültek a Bolyoki Rózsafüzér Királynéja római katolikus templom melletti új közösségi házban. A gyermekek nagy kedvvel munkálkodtak a díszeken.

Főként fiatalokkal telt meg szombaton délelőtt a Bolyoki Rózsafüzér Királynéja római katolikus templom melletti új közösségi ház. A fiatalok nagy munkában voltak, hiszen felnőtt segítséggel ugyan, de saját kezűleg készítettek adventi koszorúkat. Szőke Gábor plébános szerint öröm látni, hogy végre élettel telt meg az új épület.

„Még többen fértünk be, mint a régi időszakban a korábbi közösségi házba. Vannak teljesen új arcok, új szülőkkel. Szerintem ez már önmagáért beszél. Sokkal közvetlenebb lett ezáltal az egyházközség. A keresők vagy a még ide nem találók kapcsolódhatnak. Szerintem sokkal nyitottabb ez a ház önmagából adódóan a külvilágra, mint a templomi hittan terem” - mondta Szőke Gábor, római katolikus plébános.

Az adventi koszorú eredetileg örökzöld ágakból font, négy, ritkán több gyertyával díszített jelkép. A karácsonyra várakozás szimbóluma, gyertyái az adventi időszak négy hetét jelképezik. A 19. században jelent meg a német evangélikus keresztényeknél, a 20. században pedig fokozatosan elterjedt néhány más keresztény irányzatban is.

„Raktam rá gyertyákat, mivel nem voltak színes gyertyák, ezért a szalagokkal jeleztem a gyertyák jelentését. A programról pedig azt gondolom, hogy örömteli, hogy az emberek összejöhetnek és kicsit beszélgethetnek. Ez még izgalmasabbá teszi a várakozást a karácsonyra” - fogalmazott Antal Özséb.

A szervezők az adventi időszakban minden kedden és szombaton várják az érdeklődőket, hogy együtt, közösségben készülhessenek a megváltó születésének ünnepére.