Az orvosi ügyelet problémájáról is értekezett az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa. Tárgyaltak többek között a társulás 2021. évi költségvetésének módosításáról is.
Egy perces néma csenddel kezdődött az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának ülése, amely során Szerna Csabára, Serényfalva polgármesterére emlékeztek. A Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében hat pontot tárgyaltak. Az első téma a 2021. évi költségvetés módosítása volt. A tagok most is hosszan taglalták a kistérségi orvosi ügyeletet érintő problémákat. Több település polgármestere is felszólalt. Akadtak olyan tagönkormányzatok, akik nem fizették be a rájuk eső tagdíjat.
„Tájékoztattak minket, hogy a többi településnek lényegesen csökkent a hozzájárulása az ügyelethez, több településnek ötszörösére, hatszorosára emelkedett ez a hozzájárulás. Ott volt egy szóbeli megállapodás arra vonatkozóan, hogy mi ezt sajnos nem tudjuk vállalni, hiszen lényegesen megnehezíti az önkormányzatunknak az életét” - tette hozzá Kovács Szilárd, Hangony polgármestere.
A kistérségi önkormányzatok polgármesterei kivárták, hogy születik-e valamilyen megoldás a többletköltségük kapcsán, azonban biztosították a társulás vezetőit, hogy fizetési elmaradásukat hamarosan pótolni fogják. Dr. Almási Csaba jegyző elmondása szerint a települések nagy részére kedvező hatással van a központosítás.
„Lényegében minden önkormányzat, az utóbbi húsz évet figyelembe véve jól járt. Igaz, hogy a négy önkormányzatnak megnőtt az ügyeleti rendszerhez kötődő fizetési kötelezettsége, de előzőleg már kimutattuk, hogy tizenegy év alatt ugyan annyi profitra tettek szert, az ózdi adófizetők pénzén és farvizén, mint amivel most többet kell fizetni” - mondta dr. Almási Csaba, jegyző.
Szót ejtettek még többek között hatósági szerződések megkötéséről, az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézménynél felmerült változásokról és a társulás 2022. évi munkatervéről is. A napirendi javaslatokat egyhangú igennel fogadták el.
„A legfontosabb döntés a 2021-es költségvetés módosításának az elfogadása volt. Számtalan tétel változott év közben és ezt illendő rendezni így év vége felé. Hála Istennek azt kell mondani, hogy a legnagyobb tavalyi és idei évi kihívás az orvosi ügyelet által okozott nehézségek, problémák orvoslásra kerültek. Most már pénzügyi értelemben is látszik a költségvetésen, hogy olyan nagy terhet nem jelent ez a településeknek, vagyis sajnos négy település rosszabbul járt tagdíj tekintetében, de úgy gondoljuk, hogy a teljes egységet nézve egy lényegi megtakarításon vagyunk túl” - nyilatkozta Kormos Krisztián, az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának alelnöke.
A kistérségi önkormányzatok vezetőinek más felvetése nem volt az ülés során. A következő egyeztetésen pedig ismét az érintett települések legfontosabb ügyeit tárgyalják majd.