Ismét szakmai napot tartottak ma a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban. A megoldandó feladványok Tours-i Szent Márton napjához kapcsolódtak.
A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban minden évben rendeznek speciális szakmai napokat, akár egymást követően többet is. A tanórákat ma is megtartották, ám az elvégezendő feladatok között Tours-i Szent Márton ünnepéhez kötődő kvízeket kellett kitölteniük a diákoknak.
„Én úgy gondolom, hogy sokkal eseménydúsabb és élvezik a diákok ezt a mai napot. Sok interaktív feladat van, megmozgatjuk őket, nem egy általános nap ez. Divatos ez a soft-skill fejlesztés, és szerintem ezek így valósulhatnak meg a leginkább. A szociális kompetencia fejlesztés, a verbális készségek, hiszen beszélniük is kell az órákon és a csapatmunkában való fejlődés is megvalósul egy ilyen tanórán” - mondta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.
Ez egy keresztény katolikus ünnep, emellett a népi hagyományokhoz is kötődik, ugyanis libával kapcsolatos szokások fűződnek hozzá. A fiataloknak az internet segítségével kellett megválaszolniuk a különböző kérdéseket Tours-i Szent Márton életével kapcsolatban.
Arról is hallhattak a diákok, hogy Mártont Tours püspökévé választották, ő azonban ez ellen tiltakozott. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal búvóhelyét, így püspökké avatták. A fiatalok együtt végezték el a feladatokat.
„A csapatban dolgoztunk, és internetről néztük a helyes válaszokat. Szent Márton életéről kellett kérdéseket megválaszolnunk, sorba rakni a feladatokat” - emelte ki Bolyki Máté, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.
A rejtvény megfejtéseként a libanyak jött ki. A Márton-napi hagyományokhoz például kapcsolódik az a mondás is, hogy aki ekkor nem fogyaszt libát, egész évben éhezni fog, így a szaktanárok libamájjal és zsírral készültek a fiataloknak.