Közösségi ház

Hamarosan elkészül az Ózd-Bolyok Egyházközség közösségi háza. A gyülekezet tagjainak összefogásából létrejött teret Szőke Gábor, római katolikus plébános már bemutatta a híveknek.

Május közepén indult el a beruházás a Rózsafüzér Királynéja templom melletti területen, július végére pedig már a tető is elkészült. Ezt követően kezdték meg a belső tér kialakítását, mint a villany, vagy éppen a vízvezeték szerelés, vakolások és szigetelés kiépítése. Ez mostanra elnyerte végeleges formáját. A kivitelezés közel harmincmillió forintba került. Az összeg nagy része a gyülekezet tagjainak összefogásából gyűlt össze. Kétharmad részt ők, valamint helyi vállalkozók és az önkormányzat támogatásából finanszírozták az építkezést. A költségek egyharmadát pedig az Egri Főegyházmegye állta.

„Aztán persze jöttek a tervek, hogy álmodjuk meg milyen legyen ez a ház. Nem gondoltam, hogy itt egy kacsalábon forgó palota lesz, meg érintéssel működik majd minden. Egy legegyszerűbb, csak, hogy legyen egy közösségi terünk, szociális kiszolgáló helyiségekkel és egy kis teakonyhával, amely aztán valóban az ide látogatóknak az igényeit maximálisan kiszolgálja” - mondta Szőke Gábor, római katolikus plébános.

Szőke Gábor, római katolikus plébános október elején egy összejövetel alkalmával már bemutatta a teret a gyülekezet tagjainak. A semmiből felépült ház egy közös vállalkozás eredménye, ami mindenkit boldoggá tett. A bejövő adományokból elkezdték berendezni a termet, és már csak az utolsó simítások vannak hátra a megnyitó előtt.

Téglajegyek megvásárlásával lehet segíteni a közösségi ház elkészülését. Az eddig befolyt támogatásokból vették meg a bútorokat, valamint alakították ki a konyha részt. A legnagyobb összeg azonban, amit még ki kell fizetni, az az építési költség áfája, ami után hivatalosan is megtölthetik az épületet a közösségek.

Az új épület rengeteg lehetőséget tartogat. A mintegy hatvanegy négyzetméteres területen kialakítottak egy konyharészt, vizesblokkot és mosdót is. Az épület hivatalos felavatása még várat magára, azonban már tervben van az ünnepélyes megnyitás, amikor közösen adhatnak hálát a közösségi összefogás eredményéért.

(forrás)