Egyöntetű igen. Bizottsági hatáskörben hoztak döntéseket
Ingatlan értékesítésekkel, átvételekkel és eszközök selejtezésével kapcsolatos döntések kerültek szóba a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság mai rendkívüli ülésén.
A grémium tizennégy napirendi pontot tárgyalt, melyek mindegyikéről bizottsági hatáskörben döntöttek. Több ingatlant Somsályfő telepen adtak el, de a listán szerepelt Bánszállás telep, a Pázmány út és az Alkotmány út is. A tagok földterületek eladásáról is döntöttek, illetve két zártkerti ingatlannak is új tulajdonosa lett, egyet pedig térítésmentesen átvett az önkormányzat. Az ülés végén olyan eszközök selejtezéséről is tárgyaltak, amelyeket a Széchényi István Katolikus Technikum és Gimnázium részére korábban ingyenesen használatba adtak. Heltovics Miklósné javaslatot tett arra, hogy az említett elektronikai eszközöket rászorulóknak adományozzák. A SZIKSZI igazgatóhelyettese reagált a felvetésre, miszerint a kiselejtezett műszaki berendezések elektronikai hulladéknak minősülnek, így azok már használhatatlanná váltak. Minden pontot egyöntetű igennel fogadtak el a tagok.
„A mai bizottsági ülésen a bizottság körébe utalt napirendi pontokat tárgyaltuk. Tizennégy napirendi pont volt. Többségében ingatlan értékesítés, Somsály, Bánszállás városrészeken. Összesen közel kilencmillió forint értékben értékesítettünk ingatlanokat” - mondta Kiss Sándor, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke.
![Kiss Sándor ismerteti a napirendi pontokat. Kiss Sándor ismerteti a napirendi pontokat.](https://www.ozd.hu/static/30743_s.jpg)
![Kiss Sándor, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke nyitotta meg az ülést. Kiss Sándor, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke nyitotta meg az ülést.](https://www.ozd.hu/static/30744_s.jpg)
![A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagjai szavaznak a mai rendkívüli ülésen. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagjai szavaznak a mai rendkívüli ülésen.](https://www.ozd.hu/static/30740_s.jpg)
![A Széchényi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatóhelyettese is felszólalt az utolsó napirendi pont kapcsán. A Széchényi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatóhelyettese is felszólalt az utolsó napirendi pont kapcsán.](https://www.ozd.hu/static/30741_s.jpg)
![Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény szakemberei is jelen voltak a PGB ülésén. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény szakemberei is jelen voltak a PGB ülésén.](https://www.ozd.hu/static/30742_s.jpg)