A nyár beköszöntével egyre többen választanak kerti medencét városunkban is. Vásárlás előtt azonban érdemes néhány fontos szempontot figyelembe venni.
Beköszöntött a kánikula, mindenki szívesen mártózik meg a vízben. Erre megoldást jelenthet saját kertünkben egy medencében hűsölni. Alapvetően három medencetípus érhető el a vásárlók számára. A puha falú, felfújható medencék előnye a könnyű telepíthetőség és a gyors összerakás. A merev falú és fémvázas szerkezeteknél időigényesebb a felállítás, cserébe tartósabbak és nagyobb a mélységük is. A felfújható peremű medencék olcsóbbak, de általában 1-2 szezont bírnak ki. Ezek mellett már elérhetőek a felfújható masszázsmedencék. Mindenképpen mérlegeljünk, hogy hány fő fogja egyszerre használni a medencét, mekkora szabad helyünk van és milyen összeget szánunk rá.
„Nekünk 70-75 centiméternél mélyebb már nem volt megfelelő, így nyilván ezt a szempontot vettük figyelembe, valamint azt, hogy ők úszógumival is elférjenek, mivel a kicsi még csak két éves és önállóan nem tud még benne fürdeni. Ezért gondoltuk, hogy egy 3 méteres, kör alakú, merev falú medencét fogunk vásárolni. Ezt meg is tettük és ez nekünk jelenleg minden igényünket kiszolgálja. Így az egész család, nem csak a kicsik, hanem természetesen a szülők és a felnőttek is tudnak benne pancsolni” - nyilatkozta Mészáros-Varga Judit.
Ügyeljünk a megfelelő elhelyezésre. A medencét ajánlott sík és stabil területre felállítani. Érdemes vastag fóliát, esetleg szőnyeget alá lefektetni a sérülés elkerülése végett. A medence rendszeres karbantartást és odafigyelést igényel, ami egyrészt a higiéniai szempontokat jelenti, másrészt a tárolást és fenntartást. A nagyobbaknál ajánlott egy keringető berendezést is beszerezni. Az éjszakai tároláshoz érdemes takarófóliát alkalmazni, ami megakadályozza a piszkolódást, valamint mérsékeli a hőveszteséget is. A víz pH értékére is érdemes folyamatosan figyelni, erre hívja fel a figyelmet Losonczi László, az Ózdi Sport- és Élményközpont Nonprofit Kft. műszaki vezetője.
„A pH, hogy ha magasabb, akkor a klór sem annyira aktív, szóval olyankor a fertőtlenítés kevésbé hatásos, hiába, hogy csak a családtagok fürödnek benne, attól valamennyi baktériumot vihetnek bele, vagy a falevélről, vagy madár által kerülhet a vízbe. Hiába van benne klórtabletta, nem annyira aktív a fertőtlenítés. Olyankor elkezdhet zöldülni a víz, valamint algásodni is könnyebben algásodik. Úgyhogy szerintem a pH érték a legfontosabb, hogy ilyen 6,8-7,2 tartományba maradjon” - tette hozzá Losonczi László, az Ózdi Sport- és Élményközpont Nonprofit Kft. műszaki vezetője.
A pH értékét nem elegendő csupán a medence feltöltésekor megmérni. Érdemes 2-3 naponta tesztcsíkkal ellenőrizni. A magas pH a víz opálosságát, zöldes elszíneződését okozhatja. A nagyobb medencéket hetente egyszer ajánlott algagátló tablettával is ellátni. A nyári szezon végeztével fertőtlenítsük és alaposan mossuk át zsíroldó tisztítószerrel. Száradás után összehajtva, eredeti csomagolásában, vagy egy nagyobb dobozban tároljuk hűvös, naptól védett helyen, hogy az elkövetkezendő években ismét boldogan csobbanhassunk bele az enyhülést hozó hűs vízbe.