Több távcsővel vizsgálták a Holdat az Ifjúsági Parkban

Holdbemutatót tartottak az Ifjúsági Parkban. A rendezvény egyik célja az, hogy visszahozzák a csillagászatot a város tudományos életének vérkeringésébe.

Gyurgyák Tamás, a Sorsod-Borsod Alapítvány elnöke hívta életre barátaival azt az eseményt, melyet az Ifjúsági Parkban hirdettek este fél hétre. A téma nem mindennapi volt, hiszen a Holdat figyelhették meg az érdeklődők, több távcsövön keresztül. A rendezvény egyik célja az, hogy visszahozzák a csillagászatot a város tudományos életének vérkeringésébe.

„Úgy látom, hogy rengeteg ember összegyűlt itt és úgy látom, hogy valóban van értelme ennek az egésznek. Van értelme belefogni. Jelenleg négy távcsővel vagyunk itt és Szucsányi Béla csillagász barátom fogja tartani az előadást. Ezen kívül gyűjtünk még jelen pillanatban az ózdi Csillagvizsgáló felújítására és megvásárlására. Már nagyjából összegyűlt az összeg, ami a megvásárlásra elég, de még mindig kell sajnos, mindig nem elég a pénz” - mondta Gyurgyák Tamás, a Sorsod-Borsod Alapítvány elnöke.

Szucsányi Béla amatőr csillagász, asztrofotós előadásának célja az volt, hogy fel tudják mérni Ózdon mekkora igény van egy ilyen távcsöves bemutatóra a jövőben. Több távcsővel is készültek és különböző rendszerekkel, melyekkel más-más nagyításokban tudták megnézni a Hold felszínét.

„Mi első sorban arra fogunk figyelni, hogy kisebb nagyításokkal kezdjük, hogy a teljes Holdat lássuk először, aztán nagyobb nagyítások felé megyünk, hogy a minél apróbb krátereket is lássuk. Ezek mind aszteroida becsapódások a Hold felszínén, és gyönyörű szép kör alakú nyomot hagynak a felszínen. Megláthatjuk ma este, mert pont olyan fázisban van a Hold, hogy látjuk majd az Appenin-hegységet rajta, ami körül-belül ötezer méter magassági csúcsokat döntöget. Hasonlóak mint az Alpok itt a Földön, és szépen látjuk majd az árnyékát is, ahogyan a másik oldalára vetül” - emelte ki Szucsányi Béla, amatőr csillagász, asztrofotós.

Folyamatosan érkeztek a kíváncsiskodók az Ifjúsági Parkba. Voltak, akik a gyerekeket is elhozták az érdekesnek ígérkező eseményre.

„A férjemmel jöttem el, tegnap hallottunk erről az eseményről és kíváncsiak voltunk rá, hogy milyen a Hold a távcsöveken keresztül, amiket ide kihoztak. Jó lenne, hogyha a Csillagvizsgálót is felújítanák ebből a pénzből, amit itt esetleg adományként kapnak, mert az hiányzik Ózdnak” - nyilatkozta Rácz Jánosné.

A nagy érdeklődésnek köszönhetően augusztusban is szeretnének hasonló eseménynek helyet adni, de akkor már a tervek szerint egy naptávcsöves bemutatót szerveznek majd, speciális naptávcsővel. Ebből az országban jelenleg hat darab van, így érdekesnek ígérkezik a következő megfigyelés is.

(forrás)