Ballag már a vén diák – Elbúcsúztak a Vasvár Úti Általános Iskola végzősei

Ballagási ünnepséget tartottak a Vasvár Úti Általános Iskolába aulájában. Összesen négy osztály száznégy diákja búcsúzott el a pedagógusoktól és egykori iskolájuktól.

Osztálytermeikből vonultak le azok a nyolcadik osztályos diákok, akik a Vasvár Úti Általános Iskolától búcsúztak a ballagási ünnepségen. A mostani végzősök tanulmányait számos tényező nehezítette, ettől függetlenül a tanárok és diákok is büszkén és sikeresen fejezték be ezt az iskolai évet.

„Az elmúlt nyolc év talán a szokásosnál egy kicsit nehezebben telt el. A Covidról mindenki tud, erről nem szeretnék beszélni, de azért az igencsak megnehezítette az oktatást. A mostani hetedik és nyolcadik évfolyam már egészen jól sikerült, 104 diákunk fog most elköszönni tőlünk és folytatja középiskolai tanulmányait. Remélem úgy fognak emlékezni az iskolájukra, hogy szép időket töltöttek itt, és ezúton is kívánok nekik további sikereket” - mondta Szabó László, a Vasvár Úti Általános Iskola igazgatóhelyettese.

Az ünnepség elején átvehették a végzősök a csokrokat hozzátartozóiktól, majd Hák Sándor, az intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt a tanulók műsora követte.

A hagyományoknak megfelelően a végzősök átadták az iskola zászlaját a hetedik osztályos diákoknak, majd egy búcsúszalagot is rákötöttek. Ezután az önkormányzat nevében Janiczak Dávid polgármester kitüntetésben részesítette azokat a tanulókat, akik kiemelkedően szerepeltek különböző városi rendezvényeken.

Az intézmény a kimagasló tanulmányi eredményeket elérő diákokat, valamint a sportban kiválóan szereplő tanulókat részesítette elismerésben. Az ünnepség végén mind a négy osztály a saját tantermébe vonult.

„Megérte a küzdelem, nagyon megérettek és gyönyörű eredmények születtek, ahogy láttuk is az év végi ünnepségen, hogy kiszólították a kitűnő, a jeles, valamint a sport eredményeket elérő gyerekeket. Ezek a gyerekek rengeteget dolgoztak a nyolc év alatt. Úgyhogy nagyon örülök, büszke vagyok rájuk, és örülök, hogy részese lehettem az ő felnövésüknek, és az elmúlt nyolc évüknek” - hangsúlyozta Faragóné Szemán Kitti, a Vasvár Úti Általános Iskola pedagógusa.

A ballagási ünnepség végén minden végzős osztályban kiosztották a bizonyítványokat, és további sikereket kívántak az egykori iskolájuktól búcsúzó diákoknak.

(forrás)