Plusz százhúsz férőhely – Új, térköves parkolók épülnek

Új, térköves parkolók épülnek a Jysk beruházáshoz kapcsolódóan. A kivitelezés jó ütemben halad, három részre bontva összesen százhúsz férőhelyet alakítanak ki a környéken.

A tervek szerint idén ősszel nyitja meg kapuit a komplexum, amely már kezd végleges formát ölteni. A befektetés egy lényeges momentuma a parkolóépítés, hiszen ilyen formában is ki kell szolgálni az üzletekbe betérőket. A kivitelezés jó ütemben halad, három részre bontva összesen százhúsz férőhelyet alakítanak ki a környéken. Az épület mellett, a közeli bevásárlóközponttal szemben és a négyemeletes háztömb előtti részen. Városunk polgármestere elmondta, ez utóbbi helyszín kapcsán a Nemzetőr úti társasházban élőket tavaly szeptember elején lakossági fórumra invitálták, ahol a véleményükre voltak kíváncsiak a parkoló kialakításhoz kötődően. Az egyeztetésen ketten jelentek meg, ők pedig egyetértettek az építkezéssel, amennyiben a fákat nem érinti a munkálat és a zöld terület is marad, ezért engedélyezték a megvalósítást.

„Az épület mellett negyven férőhelyes parkoló lesz, itt a mögöttem látható területen a hivatal mellett harminc férőhelyes parkoló lesz, valamint az Intersparral szembeni területen is egy ötven férőhelyes parkoló épül. Azért örülök ennek városi szempontból, mert nem csak a Jysk-be érkezőket fogja kiszolgálni, hanem mindazokat, akik a Városközpontban keresnek parkolóhelyet, akár a Szolgáltató Házhoz, akár a volt Centrum épületébe érkeznek, vagy akár piac napokon a piacra. Sokkal több parkolóhely lesz, ahol az autójukat ott tudják hagyni a bevásárolni szándékozók” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

(forrás)