Légtánc Show – A kis hableány történetét mutatta be a New Step Fitnesz és Táncstúdió

A kis hableány története kelt életre az ÓMÉK-Olvasóban. Az előadást kétszer is megtekinthette a közönség, több mint hatszázan foglaltak helyet a székeken.

Hammock, karika, silk és loops. Ezek a légtorna legfontosabb eszközei. A New Step Fitnesz és Táncstúdió tagjai A kis hableány történetét elevenítették meg levegőben és földön egyaránt. A társulat korábban is járt már városunkban, akkor a Pán Péter című produkciójukat mutatták be.

„A Pán Pétert már bemutattuk itt Ózdon, nagyon örültünk a meghívásnak. A gyerekek nagyon szeretik ezt. Hozzá kell tenni, hogy nemcsak azért csinálják, hogy megmutassák, hanem mert imádják a színpadot, már egészen kicsi koruk óta elkezdik a légtáncot. Itt voltunk először Szolnokon kívül előadással, és nagyon hálás volt a közönség és nagyon jól éreztük magunkat” - nyilatkozta Szeivold Andrea, a New Step Fitnesz és Táncstúdió vezetője.

Hosszú hónapok óta készülnek az előadásra. A legkisebb táncos nyolc esztendős, míg a legnagyobb huszonhárom éves. A csapat összetétele egészen változatos, mégis tökéletes összhangban dolgoznak együtt a színpadon.

A légtorna kellő higgadtságot és koncentrációt igénylő sportág. Az egyesület növendékei közül több mint tíz gyerek jutott ki az Európa, valamint a világbajnokságra.

„Az egész filmet feldolgozzuk, az elejétől a végéig. Van benne saját számunk, amit nekünk énekeltek fel és vannak benne a meséből részletek és hangfelmondások, szóval nagyon vegyes az előadás” - mondta Sánta Renáta, a New Step Fitnesz és Táncstúdió koreográfusa.

A show nagy sikert aratott a gyerekek és felnőttek körében. A zenés táncjáték magával ragadja a nézőket a levegőben játszódó jeleneteivel. A mintegy egy órás előadást kétszer is megtekinthette a közönség tegnap, több mint hatszázan foglaltak helyet a székeken.

(forrás)