Költségvetési rendelet módosítása és partfal helyreállításával kapcsolatos döntés. Többek között ezekről tárgyalt a képviselő-testülete ma délután.
Rendkívüli ülésre gyűlt össze Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Elsőként a 2023. évi költségvetés teljesítéséről tárgyaltak. A bevétel kicsivel több 11 milliárd 700 millió forint volt, melyből a kiadás kevesebb mint 8 milliárd 200 millió. A következő pontban ennek a maradványnak a felhasználásáról döntöttek. Működésre és felhalmozási célokra különítették el. Ezek után a 2024. évi költségvetési rendelet módosítása került előtérbe. Többek között újabb 35 millió forinttal töltötték fel a városrehabilitációs keretet, így a választókerületek második feléből is várják a javaslatokat.
„Tovább tudjuk folytatni az energiahatékonyság növelő beruházásainkat. Az ÓTSZEGYII intézményénél jelezték két időotthonból is, hogy a nyílászáró cseréket szeretnék befejezni, az energiahatékonyság jegyében. Erre is tudtunk forrást biztosítani, valamint további jelentős tartalékokkal bír a költségvetés” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.
Dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a költségvetéssel kapcsolatban két módosítási javaslattal is élt a tartalék keret terhére. Az egyik a Kisamerika sori térfigyelő kamerarendszer bővítése, ugyanis a területen és városszerte is megszaporodtak a betörések.
„A Mogyorósvölgyi óvodában az utóbbi hónapokban több betörés is történt. Ezért szeretném azt is kezdeményezni, hogy vagy az óvodán belül egy biztonsági kamera rendszer vagy az óvoda melletti villanyoszlopra egy térfigyelő kamera kihelyezése történhessen meg, hogy a jövőbeli ilyen és hasonló cselekményeket meg tudjuk előzni vagy ha ne adja Isten megtörténik, akkor a felderítésben tudjunk segíteni a rendőrségnek” - tette hozzá dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
Janiczak Dávid polgármester biztosította róla, hogy segítenek mind a Kisamerika soron élőknek, mind az óvoda biztonságossá tételében. Ezt követően a Katona József Úti Óvoda mögötti partfal helyreállításáról tárgyaltak. A Meggyes utcai garázssor előtt megrepedt az aszfalt, megsüllyedt a szegély is. Az út melletti rézsű alatt található az óvoda. A felszínmozgás ezt az intézményt is veszélyezteti. Ha a Vis Maior pályázat sikerrel zárul, 10%-os önrész mellett megvalósulhat a rekonstrukció. Az utolsó két napirendi pontról zárt ajtók mögött döntöttek. Elsőként egy kitüntetés adományozása került szóba. Grega Oszkár, volt egyetemi tanár, okleveles kohómérnöknek ítéltek oda Pro Urbe Ózd díjat, aki évek óta vesz részt az Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferencia megszervezésében, lebonyolításában. Ezt követően a szavazatszámláló bizottságok további tagjainak megválasztása is szóba került.
„A képviselő-testület zárt ülés keretében döntött a szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztásáról. Tizenkét főt választott meg egyhangú szavazással. Ők nem szerepelnek így első nekifutásra még a választási munkában, csak ha az SZSZB valamelyik tagja kiesik, az Ő körükből fogjuk ezt pótolni. Erről szólt ez a szavazás. Ez az ózdi honlapon megtalálható lesz a választás menüpont alatt” - mondta dr. Almási Csaba, jegyző.
A tagok minden napirendi pontot egyhangú igennel fogadtak el.