„A mi ünnepünk, a te egészséged!” – A dombfutással folytatódott a Kondi Napok programsorozat
Közel hetvenen mérettették meg magukat a Kondi Napok második állomásán. A dombfutó versennyel folytatódott vasárnap a sportos próbák sora.
Az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület dombfutó versenyére érkezőket már évek óta verőfényes napsütés fogadja. Az időjárás pedig vasárnap délelőtt sem hazudtolta meg magát. Remek körülmények között rendezték meg a Kondi Napok második állomását, ugyanis a téli túra után ez a próba következett. A megmérettetés most is a legkisebbek rajtjával indult a Bíben-völgy lábánál.
„Hat korosztályra bővítettük a versenyzési lehetőséget. Az ovisoktól kezdve, az idősebbekig, a hatvan év felettiekig eredményt fogunk hirdetni. Különböző távokat hirdettünk meg, a legkisebbek kisebb emelkedőt mennek, a középiskolásoknak és a felnőtteknek azért komoly magasságokat kell legyűrni” - mondta Vanczák Attila, az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület elnöke.
Korcsoportonkénti indítással szépen sorban mindenki elkezdte szedni a lábát cél felé, amely nem kis kihívást tartogatott a résztvevőknek. A mozgásforma a többség szívéhez közel áll.
„Nagyon szeretek futni” - nyilatkozta Nagy Zsolt Bendegúz.
„Azért tartom fontosnak a futást, mert nagyon jó kondícióba lehet tőle az ember, illetve sokat lehet vele fogyni. Mióta futok fogytam is, illetve izmosodtam. Minden versenyen ott vagyok, amit a futóklub szervez” - tette hozzá Kalász Máté.
A rendezők előzetesen abban bíztak, hogy sokan kilátogatnak majd a helyszínre, hiszen ez az egyik legnépszerűbb állomása a Kondi Napoknak. A jegyzőkönyvbe végül 68 teljesítő eredményét regisztrálták. A részvevők befutóéremmel gazdagodtak, korcsoportonként az első három helyezettet külön is értékelték, a legkisebbeket apró játékfigurával lepték meg. A következő állomás az úszás lesz június hetedikén, de addig is minden csütörtökön várnak mindenkit a stadionba a „30-as futásra”.
![A hölgyek is felfutottak emelkedőre. A hölgyek is felfutottak emelkedőre.](https://www.ozd.hu/static/28027_s.jpg)
![A fiúk is ügyesen szedték a lábukat felfelé. A fiúk is ügyesen szedték a lábukat felfelé.](https://www.ozd.hu/static/28026_s.jpg)
![A lányok is kitettek magukért. Ők is legyőzték az emelkedőt. A lányok is kitettek magukért. Ők is legyőzték az emelkedőt.](https://www.ozd.hu/static/28028_s.jpg)
![A legkisebbek rajtjával indult a megmérettetés. A legkisebbek rajtjával indult a megmérettetés.](https://www.ozd.hu/static/28029_s.jpg)
![Az ovisok játékot kaptak. Az ovisok játékot kaptak.](https://www.ozd.hu/static/28030_s.jpg)
![Sokan összegyűltek a kisvendéglő melletti füves területen. Sokan összegyűltek a kisvendéglő melletti füves területen.](https://www.ozd.hu/static/28031_s.jpg)
![Vanczák Attila ismerteti a szabályokat. Vanczák Attila ismerteti a szabályokat.](https://www.ozd.hu/static/28032_s.jpg)
![A felnőtt és senior férfiak is megküzdöttek egymással és a szintemelkedéssel. A felnőtt és senior férfiak is megküzdöttek egymással és a szintemelkedéssel.](https://www.ozd.hu/static/28025_s.jpg)