Döntetlen lett a vége

Pontosztozkodással ért véget az ÓAM-Ózdi KC legutóbbi mérkőzése. A mieink a DEAC csapatát látták vendégül a Marosi István Városi Sportcsarnokban.

A tabella tizedik helyén álló Debreceni EAC-ot fogadta az ÓAM-Ózdi KC a férfi kézilabda NB I/B 25. fordulójában. A Marosi István Városi Sportcsarnokban a vendégek kezdtek jobban, hiszen 0-6-os szériával indítottak. Ezt követően kapaszkodtak az ózdiak, de csak közelebb tudtak kerülni. A szünetre 12-15-ös állással mentek a felek. A második játékrészben is a cívis városiak domináltak, de Kocsis Csaba legénysége a rövid kispad ellenére is állta a sarat, így az utolsó percekre maradt a döntés. A csapat mentális erejét mutatja, hogy kitartottak, és az utolsó másodpercben tudtak egyenlíteni. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KC – Debreceni EAC 27-27.

„Nyilván örülünk neki, hogy végre a küzdelemnek most megint pont lett a vége. Attól függetlenül azért voltak hibák jócskán, amit majd javítunk. Próbálunk ebben a hátralévő másfél hónapban javítani, mert azért szerettünk volna még mindenképpen pontot, pontokat szerezni és attól, hogy ez meg van, ezt a tervünket szeretnénk továbbvinni. Talán még 1 vagy 2 pontot szeretnénk szerezni, mert abszolút nem gondoljuk úgy, hogy mindegy lenne, hogy ha már a csapat kieső helyen végez, akkor milyen teljesítmény áll a nevünk mögött” - mondta Kocsis Csaba, az ÓAM-Ózdi KC vezetőedzője.

A vendégek eddig megszerzett 23 pontjukkal a tabella 10. helyét foglalják el. Egyetemi csapatként igyekeznek felvenni a harcot az ellenfelekkel. A debreceniek kapusedzője elmondta, több sérültjük is volt.

„Amikor már váltottunk 7 a 6 elleni védekezésre, az jól működött. Itt a második félidő végén nem értem, hogy a szélső miért ott helyezkedett ahol, nem értem, hogy a kapusom miért nem azt a felületet védte, ami meg volt beszélve. Ez egy tanulság. Nagyon sok a sérültünk, kevesen vagyunk, nyilván ebből a variációs lehetőségeink is csökkentek a belső pozíciókban. Elfáradtunk, de azt gondolom, hogy mi uraltuk a mérkőzést, az Ózd meg örülhet ennek az egy pontnak, de előrébb nem lesz vele” - nyilatkozta Mándi Norbert, a DEAC kapusedzője.

Az ÓAM-Ózdi KC a sereghajtó pozícióból várja a folytatást. A következő körben a Tatai AC vendégeként lépnek majd pályára az NB I/B. 26. fordulójában.

(forrás)