Akadálypálya, airsoft lövészet és fegyverbemutató – elstartolt a II. Bródy Kadét Sportnap

Megtartották a II. Bródy Kadét Sportnapot a Vitkó Lovastanyán. Többek között akadálypálya, airsoft lövészet és interaktív honvédelmi bemutatók várták a diákokat.

Csapatok versengtek egymással a Vitkó Lovastanyán kiépített akadálypályán. Az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikum most tartotta meg a II. Bródy Kadét Sportnapot. Nagyjából kétszáz fiatal gyűlt össze és vett részt a programokon.

„Már tavaly is tudtuk, hogy ebből hagyományt akarunk teremteni és éltünk a lehetőséggel, hogy a Honvédelmi Sportszövetséghez az idei évben is benyújtjuk a pályázatot. Az ő pénzügyi támogatásukkal tudjuk megvalósítani ezt a nagyszabású programot. Hozzáteszem, hogy időközben beindítottunk egy kadétcsoportot is azt iskolánkban. Ezt talán sokan nem tudják. Elindult a honvéd kadét oktatás” - mondta Deklava Marianna, az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikum igazgatója.

Ez heti egy órában valósul meg. A Magyar Honvédségtől kaptak egyenruhát és különböző terepgyakorlatokon vesznek részt.

„Sokféle program van. Például paintballozni is voltunk, nagyon sok túrára mentünk és van önvédelem oktatás is, szóval így összességében nagyon jó ez a kadét program” - nyilatkozta Gazsó Gergő.

A sportnapon a végzősök segítették az ügyességi feladatok zökkenőmentes lebonyolítását. Ők mérték az időt és számolták a pontokat fiatalabb társaiknak.

„Készültünk, csinálni kellett zászlót, indulót írtunk és gyakoroltunk tesi órán is” - emelte ki Harkály Dominik.

A szervezők több állomással készültek a sportolni vágyóknak. A fiatalok körében nagy sikert aratott például az airsoft lövészet. A Magyar Honvédség képviselői segítették a diákokat és megmutatták nekik a fegyver használatát. Az ügyességi feladatok nagy hangsúlyt kapnak a mindennapi oktatásuk során, amit aztán kamatoztatni tudnak majd.

„Vannak országos haditorna játékok, ahová őket is szeretnénk benevezni, ha lesz egy olyan jó csapat, amelyik oda meg fog felelni. Az országosba is kell hogy vigyük őket, és ott is meg kell mutatni, hogy Ózdon is vannak legények, nem csak máshol” - hangsúlyozta Vitkó Egon, a Vitkó Lovastanya tulajdonosa.

A csapatversenyekhez kapcsolódva teszteket is ki kellett tölteniük, amelyek szintén beleszámítottak a végeredménybe, de megválasztották a Bródy legjobb lövészét is.

(forrás)