A magyar költészet napja – közös szavalással ünnepeltek az iskolások
A magyar költészet napja alkalmából szavaltak ma délelőtt az iskolások. Zenés formában adtak elő verseket a fellépők, majd közösen is elhangzott egy költemény az alkalom tiszteletére.
József Attila születésnapján, azaz április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, mely idén hatvan éve életünk része. Az alkalomból országszerte szavalnak verseket, mondanak prózákat, illetve tartanak összejöveteleket a közösségek. Ezzel tisztelegnek a magyar írók, továbbá az irodalom előtt.
„Ünnepelni csak együtt lehet, de az amikor a közönség nem csak hallgatója egy ünnepi műsornak, de résztvevője is, ezzel sokkal emlékezetesebbé tehetjük magát a rendezvényt, az ünneplést” - mondta Dankóné Magyar Mária, könyvtáros.
Városunkban több iskolai osztály felsorakozott a Petőfi téren, valamint az Európa téren. Verses, zenés produkció keretében közösen szavaltak a diákok. Reggel az Ózdi Városi Könyvtár előtt gyülekeztek a résztvevők, az esemény megnyitását követően Janiczak Dávid polgármester mondott beszédet, melyben a szókincs fontosságára hívta fel a figyelmet.
„Arany János például hatvanezer szót használt a műveiben. Gondoljátok el, hogy ez hússzor annyi, amennyit egy átlag ember használ. Na most ha olvassátok ezeket a műveket, lehet, hogy egy-két szó megragad, beépül és majd jobban tudjátok használni, tehát ezért nagyon fontos a magyar irodalom, ezért fontosak a versek, és ezért fontosak az olvasmányok, amiket elolvastok a tanulmányaitok során” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.
Dr. Csuzda Gábor, a terület képviselője az olvasásra buzdította a fiatalokat.
„Én nagyon fontosnak tartottam azt, amikor általános iskolába és középiskolába jártam, hogy minél többet olvassak, hiszen minél többet olvastok, annál nagyobb tudást fogtok megszerezni. Ezt a tudást nem is biztos, hogy az iskolában fogjátok tudni értékelni, hanem majd akkor, amikor kikerültök a nagybetűs életbe” - fogalmazott dr. Csuzda Gábor, területi képviselő.
Az ünnepi műsoron Bóna Eszter Regina, Tóthné Kocska Orsolya és Szaka Attila működött közre. Előadásukban több közös verset is hallhattak a tanulók. Váci Mihály majd Weöres Sándor és Csillag István műveivel tisztelegtek. A rendezvény a Civil Ház előtt folytatódott, ahová leginkább a városrész általános iskoláiból érkeztek tanulók. A terület képviselője, Angyal Béla köszöntötte a megjelenteket.
„Ne csak a modern részét használjátok, hanem próbáljátok meg kiszűrni és a szép részét, a költészetet is átvenni és megtanulni. Tehát ebből tudunk profitálni a későbbiekben a munkánkkal kapcsolatban is. Köszönöm szépen a rendezőknek, hogy ezt össze tudták hozni, az előadóknak meg azt, hogy ilyen szép napunk van” - tette hozzá Angyal Béla, területi képviselő.
Az iskolások hangosan szavalták együtt a választott műveket, így emlékezetessé téve az idei költészet napját.
![Dr. Csuzda Gábor területi képviselő felhívta az olvasás fontosságára a figyelmet beszédében. Dr. Csuzda Gábor területi képviselő felhívta az olvasás fontosságára a figyelmet beszédében.](https://www.ozd.hu/static/27873_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester köszöntötte a megjelenteket. Janiczak Dávid polgármester köszöntötte a megjelenteket.](https://www.ozd.hu/static/27874_s.jpg)
![Közös szavalással tisztelegtek a magyar költészet napján. Közös szavalással tisztelegtek a magyar költészet napján.](https://www.ozd.hu/static/27875_s.jpg)
![Közösen, hangosan szavaltak a diákok. Közösen, hangosan szavaltak a diákok.](https://www.ozd.hu/static/27876_s.jpg)
![A Civil Ház előtt is összegyűltek az iskolások. A Civil Ház előtt is összegyűltek az iskolások.](https://www.ozd.hu/static/27871_s.jpg)
![Angyal Béla területi képviselő köszöntötte az iskolásokat körzetében. Angyal Béla területi képviselő köszöntötte az iskolásokat körzetében.](https://www.ozd.hu/static/27872_s.jpg)